Hirdetés

Okosan hűt a Thermalright

A kiváló hőelvezetési képességekkel rendelkező hűtőiről ismert cég idén komoly feladatott kapott. A hatmagos processzorok és a GF100 lapkára épülő GeForce kártyák olyan fogyasztási szintet képviselnek, amit sajnos nagyon nehéz halk hűtéssel kezelni, de a Thermalright szívós mérnökei az új hardverek hőtermelését igazi kihívásként élik meg.

Minimalizmus a Thermaltake Computexes standján (forrás: PROHARDVER!) [+]
Minimalizmus a Thermaltake Computexes standján (forrás: PROHARDVER!) [+]

A cég rögtön az alapoknál kezdi, hiszen a jó hűtő semmit sem ér egy jól szellőző ház nélkül. Ennek megfelelően bemutatkozik a Box One nevű torony, mely elérhető lesz fekete és ezüstös festés mellett. Az 560 mm mély, 580 mm magas és 240 mm széles házban elöl és hátul három-három 14 cm-es ventilátor mozgatja a levegőt, ami nagyban segíti az összes részegység hűtését. Az ATX vagy microATX mérető alaplap lényegében a légkavarók között foglal helyet. A 3,5 hüvelykes meghajtók számára alul található hat rejtett fiók, míg az 5,25 colos eszközöket a felső két rekesz várja.

Thermalright Box One (forrás: PROHARDVER!) [+]
Thermalright Box One (forrás: PROHARDVER!) [+]

A Thermalright az alábbi videó közepén szemlélteti a rendszer impozáns hűtési képességeit.

Természetesen a processzorok is hűvösre kerülnek. Az hűtők között a TR-Arrow, a HR-02, a Wheel és a Sentinel került bemutatásra. Mindegyik megoldás robusztus kiterjedésű, és a TR-Arrow kivételével több mint egy kilogrammot nyomnak. A Wheel névre keresztelt modell az egyetlen ventilátorral rendelkező termék, melynek légkavarója percenként 1600 fordulatot teljesít. Mindegyik hűtő felszerelhető az AMD Socket AM2, AM2+ és AM3, valamint az Intel LGA775, LGA1156 és LGA1366 jelzésű foglalataira.

Thermalright XXXX és a Wheel (forrás: PROHARDVER!)
Thermalright TY-140-nel töltött TR-Arrow és a Wheel (forrás: PROHARDVER!) [+]

Thermalright Sentinel, a sündisznó (forrás: PROHARDVER!) [+]
Thermalright Sentinel, a sündisznó (forrás: PROHARDVER!) [+]

Thermalright (forrás: PROHARDVER!) [+]
Thermalright HR-02 a bal oldalon (forrás: PROHARDVER!) [+]

A házhűtők piacára is jön egy TY-140 típusjelzésű megoldás, melynek átmérője 17 cm. A Thermalright a ventilátort kifejezetten a passzív hűtőihez ajánlja. A termékek megjelenéséről nincs túl sok információ, így az áruk is kérdéses, de nyilván egyikhez sem lesz alacsony árcédula társítva.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés