Hirdetés

A Phantom házak között az emberibb árkategóriát célozza meg az NZXT púposa

Az NZXT Phantom házcsaládja meglehetősen sikeresnek mondható, ami persze annak is köszönhető, hogy négy évvel ezelőtti első felbukkanása óta számos variáció készült belőle. Ezekben sok a közös vonás, ami főként a sorozatra jellemző dizájnelemek terén nyilvánul meg, de amiben még egyformák, az a nem éppen alacsony árazás. Noha a legolcsóbb variáns (a 410-es) már karcolta a 100 dolláros árat, ennél jellemzően drágábban juthattunk hozzá a többi modellhez.


[+]

A gyártónál most gondoltak egyet, és piacra dobták a midi torony méretkategóriában a Phantom 240-et, ami 70 dolláros árcédulát kapott, tehát alacsonyabbat, mint eddig valaha. Cserébe néhány extráról le kell mondani, mint a ventilátorvezérlőről, a gumibetétes kábelvezetőkről, illetve az I/O kivezetések száma is karcsúbb, tehát a gyártó néhány apróságot lespórolt a kedvezőbb ár érdekében. Az aszimmetrikus, kissé csúcsos és egyben lekerekített dizájnelemek most is megtalálhatóak, noha a formatervezés egyértelműen új, minden eddiginél púposabb felül, és az előlap is kifelé dől, szintén púpos hatást keltve.


[+]

A 8,1 kilogrammos, 195 x 530 x 529 milliméteres fizikai méretekkel rendelkező, hófehér, alsótápos és oldalablakos kuckó belseje nem okoz majd meglepetést, mondhatni a midi torony kategóriától elvárható szintet hozza. A szerszám nélkül szerelhető meghajtóhelyek (amiből 3 darab 5,25" és 2x3 darab 2,5"/3,5" található) egy része kivehető, hogy ezzel a VGA-k rendelkezésre álló, alapból 290 milliméteres hely 400 milliméterre bővüljön, míg CPU-hűtőből 158 milliméter magas darabok jöhetnek szóba. A kábelek elvezetésére és az egyszerű szerelhetőségre természetesen most is gondoltak, így a szerelőnyílások mellett a kábelbújtató réseket, a gyorskötöző felfogatási pontokat (mintegy 20 darabot) és a vízhűtés tömlők elvezetésére szolgáló furatokat sem spórolták le.


[+]

A legfeljebb normál ATX méretű alaplapokat fogadó Phantom 240 alapvetően léghűtést támogatja, ehhez hat darab 120 milliméteres ventilátorhelyet kínál (kettőt-kettőt felül és elöl, egyet-egyet pedig alul és hátul), ebből kettőt láttak el a gyárban az új, FN V2 típusjelzésű szélgéppel. Említettük az I/O kivezetést is, amiről szintén nem kell lemondani, de ezen a téren be kell érni a szokásos 3,5 milliméteres jack aljzatokkal és két darab USB 3.0-s porttal.


[+]

  • Kapcsolódó cégek:
  • NZXT

Előzmények

Hirdetés