Hirdetés

Nyáron komoly vetélytársakat kaphat az Eee PC

Kicsi és könnyű (szub)notebookokat eddig is lehetett kapni, de még csak most jön el azoknak a noteszgépeknek a korszaka, melyek alacsony áruknak köszönhetően szélesebb közönség számára is elérhetők lesznek. Sokan biztosra vették, hogy egy olyan számítógép, amely fejlődő országokban esetleg kapós lehet, a gazdagabb nyugati vásárlóknak a kompromisszumos megoldások és a hagyományos notebookokhoz képest korlátozott funkcionalitás miatt nem lenne eladható. Nem csoda, hogy számos kétely merült fel az Asus stratégiájával kapcsolatban is, amikor 2007 júniusában épp egy ilyen noteszt jelentett be, ráadásul nem a hátrányos helyzetű tömegek, hanem a számítástechnikát a mindennapok természetes részeként megélő felhasználók szempontjaira és igényeire helyezve a hangsúlyt.

Az általunk is tesztelt Eee PC kisméretű és kis felbontású kijelzővel bír, korlátozott a tárolókapacitása, processzora pedig nem elég gyors komolyabb multimédiás alkalmazásokhoz, de az eddigi tapasztalatok szerint nem kevesen vannak, akik mindezt hajlandóak lenyelni a hordozhatóság és a jó ár/érték arány mellett. Minden szkeptikus jóslat ellenére az Asusnak jó esélye van rá, hogy ez a tömegnotesz egyik húzótermékévé váljon, amit az ésszerű dizájnon kívül persze hatásos marketingkampány is segít.

A piaci keresletet látva nem meglepő, hogy konkurens gyártók is mérlegelik a szegmensbe való belépést. A versenynek kétségkívül már most jót tesz, hogy miután az asztali PC-k piacán teret vesztett, a VIA a beágyazott és az ultramobil rendszerekre koncentrálva igyekszik megerősíteni helyzetét. Ugyancsak tavaly júniusban mutatkozott be a VIA processzoros NanoBook referencia, amely azóta több márka kínálatában piacra is került, bár nagyon nagy szórást láthatunk az árak terén; az Everex Amerikában például már 399 dolláros kezdőártól kínálja CloudBook nevű rendszerét, míg a hasonló Belinea s.book (igaz, jobb felszereltséggel) 799 euróért kapható – utóbbi több mint kétszerese az Eee PC árának.

Az Asushoz hasonlóan több nagy gyártó is Intel-alapokra helyezve képzeli el olcsó noteszgépét. A 300–500 dolláros szegmens iránt már korábban kifejezte érdeklődését az Acer, és január elején az MSI értékesítési vezetője nyilatkozott egy notebookról, mely paramétereit és árát tekintve az Eee PC közvetlen versenytársa lenne, és a tervek szerint nyáron mutatkozna be. A MSI viszont azt is világossá tette, hogy a bevezetés pontos időpontját és a gyártás volumenét is nagyon megfontoltan, a piaci trendekhez igazodva fogják meghatározni.

A DigiTimes múlt héten Richard Ma Gigabyte-alelnök nyilatkozatát idézte, mely szerint a vállalat is beáll a sorba júniusban debütáló olcsó noteszével. Az Intel platformra alapozó gép 7–9 hüvelykes kijelzőpanelekkel érkezik. A Menlow kódnevű platformon már korábban, áprilisban kijönnek a Gigabyte új hordozható eszközei, a főként kommunikációs célokat szolgáló MID (Mobile Internet Device) és UMPC (Ultra-Mobile PC) készülékek. Az Eee PC reménybeli vetélytársát a Gigabyte maga tervezi és gyártja, a többinél szerződéses partnerekre támaszkodik: a legkisebb mobil eszközöknél az Arima Computer, a nagyobb notebookoknál továbbra is a Compal és a Quanta lesz az OEM szállító.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés