Hirdetés

Az NVIDIA is része lett a Tencent felhős játékszolgáltatásának

A START platform tesztelése már zajlik, várhatóan jövőre indul a tényleges, üzleti hátterű elérhetőség.

Még tavasszal írtuk meg, hogy hivatalosan is az Intel lett a Tencent felhős játékszolgáltatásának partnere, de úgy néz ki, hogy a kínai cég kiterjeszti a lehetőségeit, és megegyezett az NVIDIA-val is. Ennek értelmében az idei év óta tesztelt, START nevű platformba a zöldek is szállítanak hardvereket, nyilván grafikus vezérlőket, de azt nem hozták nyilvánosságra, hogy pontosan milyen típusú megoldásokat.

Ezzel az Intel és az NVIDIA közösen húzott be egy nagy szolgáltatót, amelynek platformja az AMD hardvereire építő, Google és Microsoft felhős játékszolgáltatásának konkurense lesz. Persze a Tencent alapvetően a kínai piacra fókuszál, de ez azért elég nagynak tekinthető ahhoz, hogy számottevő győzelem legyen a partneri viszony.

Az NVIDIA és a Tencent a fentiek mellett létrehoz egy közös tulajdonú innovációs labort, ahol a szakembereik azt fogják kutatni, hogy milyen technológiákkal lehetne jobbá tenni a játékokat. Valószínűleg a fő fókuszt a felhős megoldások jelentik majd, hiszen amíg a lokális erőforrásra épülő játékpiac határai viszonylag ismertek, addig a távoli szerverek által biztosított, sokszor jelentős számítási kapacitásban igen sok lehetőség rejlik.

A START platform valamikor a következő év során indul, de konkrét dátum még nincs, egyelőre továbbra is a tesztelése zajlik.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés