Hirdetés

Az NVIDIA megszüntette a CSAA támogatását a Maxwell architektúrában

A Maxwell architektúrára épülő GeForce kártyát vásárlók egy része a megjelenés óta arra panaszkodik, hogy a driverből eltűntek a CSAA módra vonatkozó beállítások. Az említett élsimítási opcióról az alábbi oldalon írtunk részletesebben, és lényegében egy speciális MSAA-nak tekinthető, abból a szempontból, hogy nem csak szín-, hanem fedettségmintákkal is dolgozik a jobb eredmény elérése érdekében. Ehhez természetesen olyan architektúra is kell, ami képes is kezelni a fedettségmintákat, és az újabb generációba tartozó NVIDIA, illetve AMD hardverek ennek az igénynek meg is felelnek. Azt viszont érdemes elmondani, hogy a fedettségmintákra vonatkozóan egyetlen szabványos grafikus API sem fogalmaz meg követelményeket, tehát az említett cégek ezt a koncepciót úgymond önszorgalomból építették be a hardvereikbe.

Mára kiderült, hogy a Maxwell architektúra esetében a CSAA hiánya nem csupán driverhiba, hanem koncepció. Az NVIDIA ugyanis úgy döntött, hogy az új generációs hardveres alapjukból eltávolítják a fedettségmintákra vonatkozó támogatást, ennek következtében a CSAA módok a GM107-es GPU-ra épülő GeForce-oknál már nem érhetők el a meghajtóból. A speciális, harmadik féltől származó segédprogramokban még ott vannak, de kiválasztásuk hatására semmi sem történik, hiszen a hardver már nem képes értelmezni a kapott parancsot, így a felhasználó által kért élsimítást is képtelen alkalmazni.

Az NVIDIA arra még nem válaszolt, hogy miért döntöttek így, pedig több felhasználó kíváncsi rá. A fedettségminták támogatásának megszüntetése azonban sok szempontból is logikus lépés. Egyrészt a Maxwell leginkább egy ultramobil szintre tervezett architektúra, így tényleg csak olyan funkciókat tartalmaz, amelyekre elengedhetetlenül szükség van. A fedettségmintákat emellett egyik API sem követeli, ahogy fentebb ezt már említettük, illetve a CSAA alapja az MSAA, amit egyre kevesebb program kezel driverből aktivált kényszerítéssel.

Minden bizonnyal vannak olyan felhasználók, akik máig használják kedvenc programjaikhoz a szín- és fedettségmintákat keverő élsimítási opciókat (CSAA/EQAA), ezen senki sem változtathat, és talán nem is kell. Viszont az NVIDIA szemszögéből a koncepció minden bizonnyal teherré vált, mert a jövő egyértelműen az adott programba épített analitikai, illetve post-process élsimítási megoldásoké, így amíg a szabványos API-k a fedettségminták elérését nem teszik kihasználhatóvá, addig ez a tudás nem sokat ér. Sokkal többet nyer az NVIDIA a funkció eltávolításával, mivel fizikailag is kiveszik az ezért felelős hardveres blokkot a rendszerből, és minden ilyen lépéssel vonzóbb alternatívává válik a Maxwell az ultramobil eszközök szempontjából.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés