Hirdetés

Engedményekkel győzködi az NVIDIA az EU-t az ARM felvásárlása kapcsán

Az Európai Unió versenyhivatala a szokásos ügymenet szerint jár el, így semmit sem jelentenek be október 27-e előtt.

Az NVIDIA és az ARM ugyan nem nyújtotta be a nyári szünet előtt az szükséges iratokat az Európai Unió versenyhatóságainak, de ezt ősszel pótolták, így jelenleg már vizsgálják Európán belül az akvizíciót. A döntés ugyanakkor problémákat jelenthet a zöldek számára, és az Európai Bizottság szerdán benyújtott jelentéséből kiderült, hogy az említett cég engedményeket ajánlott fel, hogy megszerezze az EU jóváhagyását az üzlet kapcsán.

Minderről a Reuters számolt be, ugyanakkor az Európai Unió versenyhivatala a szokásos ügymenet szerint jár el, ami jelen esetben annyit tesz, hogy semmit sem jelentenek be október 27-e előtt, így azt sem tudni, hogy milyen engedményekről van szó. A kérdés jelenleg annyi, hogy miképpen döntenek az Európai Unió versenyhatóságai. Három lehetséges forgatókönyv van, amelyek közül az egyik az akvizíció jóváhagyása, de opció lehet további engedmények kérelme, illetve elképzelhető egy átfogóbb, négy hónapos vizsgálat elrendelése. Utóbbi az, amit az NVIDIA nagyon el szeretne kerülni, ugyanis korábban már többször is megemlítettük, hogy az üzletben érdekelt cégek maximum a következő szeptemberéig vállalták az akvizíciós határidőt, vagyis nagyjából egy év múlva bármelyik fél felmondhatja a megállapodást, méghozzá büntetés nélkül.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés