Hirdetés

Notebookos koktél

A koktél bevált receptje már régóta ismert: végy egy jól fejlett Intel Atom processzort, adj hozzá egy darab DDR2 RAM-ot, elegyítsd egy 945GSE chipkészlettel, végül díszítésként tűzz bele egy kisebb monitort, és kész is a netbook. Variálni persze lehet az összetevőket, itt-ott változtatni is, attól függ, hogy mire van lehetőség és mire van igény. A gyártók próbálkoznak is becsülettel, most három eltérő fűszerezésű megoldást mutatunk be három különböző mixertől.

A most tárgyalt modellek különféle „egzotikusabb” cégektől érkeznek, ami két dolgot is jelent. Az egyik, hogy netbookot gyártani egyre könnyebb, ha adottak az összetevők, és adott a technológiai háttér, akkor akár olyan vállalatok is megpróbálkozhatnak vele, amelyikek eddig nem készítettek (hordozható) számítógépet. A másik, hogy minél többféle lehetőség közül lehet választani, annál jobb a vásárlónak, hiszen több alternatívából dönthet a számára legkedvezőbb mellett.

Mai gépeink közül talán a kínai Shanzai C200 a legizgalmasabb. No nem a hagyományos, netbookos jellemzők miatt, mert az Intel Atom N270 processzor, az 1 GB RAM és 10,1 colos kijelző is hétköznapinak számít a minigépek között. Viszont a beépített tévétuner és HSDPA modem annál érdekesebbé teszi. Ez még jobban hangzik, ha megemlítjük a 220 dolláros árat. Némi üröm az örömben, hogy OEM modellről van szó, amellyel valószínűleg több márkanév alatt, átcímkézve fognak majd találkozni a vásárlók, ez pedig óhatatlanul is áremelkedéssel jár. Reméljük, nem sokkal.

C200 (forrás: Shanzai.com)
Shanzai C200 (forrás: Shanzai.com)

Szintén a Távol-Keletről, de Japánból érkezik a kissé svédes hangzású Ölevia X11A. A belsejében semmi meglepő nincsen, ugyanazzal az Atommal szerelik, mint az előző modellt, szintúgy 160 GB-os winchestert és 1 giga RAM-ot kapott, viszont a kijelzője nagyobb, 11,1 hüvelykes, és a felbontása is megnőtt: 1024x600-ról 1366x768 pixelre. A készülék nem nyom többet 1,2 kg-nál, és körülbelül 380 dolláros áron lehet majd megvásárolni.

Ölevia X11A (forrás: Liliputing.com)
Ölevia X11A (forrás: Liliputing.com)

A Pegatron Smartbook kicsit kilóg a sorból, ugyanis nem Atom, hanem ARM processzort kapott, abból is Freescale i.MX515 kódnevű, 800 MHz-es modellt. Le lehet vele játszani akár a 720p felbontású videókat is. Kijelzője kisebb az átlagosnál, csak 8,9 hüvelyk, viszont a felbontás maradt 1024x600. Nagyon kicsi és nagyon könnyű gépről van szó, csupán 0,85 kg. Ez két dolognak köszönhető: egyrészt nincsen benne merevlemez, csak egy flashmemória, másrészt az akkumulátor csak kétcellás (ez a gyártó szerint a kis fogyasztás miatt akár nyolc órás üzemidőt is biztosíthat, persze kérdés, hogy mennyit bír gyakorlatban). A Pegatron Smartbook ára valószínűleg 330 dollár körül lesz majd, és hamarosan megjelenhet az üzletek kínálatában is.

Pegatron Smartbook (forrás: Netbooked.net)
Pegatron Smartbook egy Asus 1005HA-val (forrás: Netbooked.net)

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés