Hirdetés

Nosztalgiahűtő a Raijintektől

A cég Juno X modellje a 2000-es évek elejének egyik legendás hűtőjét idézi, persze 2017-es dizájnnal.

A 2000-es évek elején kisebb forradalomnak lehettünk szemtanúi a processzorhűtők területén: ekkor kezdtek a cégek nagy számban szakítani az addig alkalmazott, extrudált profilok vagdosásával gyártható bordázatokkal, és kísérletezni tényleg a hűtési teljesítményre optimalizált formákkal. Ennek a korszaknak az egyik nagy sikere volt a Zalman “virág” hűtője, a CNPS7000 széria, amely csendes volt, mégis kiválóan hűtött.

Ezeket az időket hozza most vissza a Raijintek Juno X, amely határozottan a Zalman megoldására emlékeztet, és mint ilyen, jelenleg kifejezetten alacsony profilú hűtőként jelenik meg a piacon a maga 50 mm-es magasságával. Ehhez 110 mm-es átmérő tartozik, a bordázatot pedig körben több helyen is összefogták, hogy az egyes lamellák kevésbé legyenek hajlékonyak (ez például a CNPS7000 esetében okozott gondokat). Az áttetsző, és modelltől függően vörös, zöld, kék LED-del szerelt, illetve megvilágítás nélküli ventilátor 92 mm-es lapátkerékkel rendelkezik, PWM vezérlést használ, és fordulatszáma 1200-2500 RPM között változhat. A teljes hűtő tömege 130 gramm, 70 watt TDP-ig ajánlott használni, és a legtöbb, ennek megfelelő CPU-kínálattal rendelkező aktuális foglalattal kompatibilis, így LGA115x-es és AM4-es alaplapokra is felszerelhető.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés