Hirdetés

Okkal tartalmaz több rendszermemóriát a Nintendo Switch fejlesztői modellje

Ebbe persze nem kell belelátni érkező modelleket, sokkal egyszerűbb a magyarázata a többletmemóriának.

Ezen a héten meglepetősen nagy figyelem jut a Nintendo Switch konzolra, amelynek bemutatkozott az októberben érkező, OLED model nevű variánsa. A készülő géppel nincs semmi baj, de sajnos sokan várják még az erősebb hardverrel szerelt változatot, aminek nehézségeiről az alábbi írásban értekeztünk.

A combosabb konzolról álmodozó pletykák alapját most a Eurogamer cikke adja, amely beszámolt arról, hogy az új Nintendo Switch fejlesztői modellje 8 GB rendszermemóriát fog alkalmazni, szemben a korábbi 6 GB-tal, illetve a végfelhasználóknak szánt gép 4 GB-jával. Erre rögtön megkezdődött a kombinálás, hogy biztosan készül valamilyen erősebb rendszer, pedig borzasztóan egyszerű magyarázata van annak, hogy miért 8 GB-tal szállítja a Nintendo a fejlesztőknek szánt verziót.

A játékosok a Switch konzolon már eleve optimalizált kódot futtatnak. Ez minden esetben 4 GB rendszermemóriára van szabva. Persze nem ilyen konkrétan, hiszen ebből az operációs rendszer elvisz valamennyit, tehát a teljes kapacitást nem éri el a fejlesztő, de a programoknak fenntartott résszel azt kezdenek, amit akarnak. És ebből a szempontból mindegyik eladott konzol ugyanazt tudja, tehát az alkalmazások is ugyanúgy fognak futni.

Amíg azonban ezeket a játékokat nem optimalizálják, addig a rendszerre kifejtett terhelésük magasabb. Konkrétan több memóriát igényelnek a működéshez, és nem azért, mert tényleg szükségük van a nagyobb kapacitásra, hanem sokkal inkább még nincs kialakítva egy optimális memóriamenedzsment egy megfelelő allokációs stratégiával. Tesztelni viszont már fejlesztés közben sem árt, így a fejlesztői gépek mások, mint a tömegpiacnak szánt társaik, látható az eredeti Switch 6 GB-os verzióján is.

A 8 GB-os modell igazából egy fejlesztői igény eredménye, ugyanis a 6 GB-os verzió abból a szempontból hátrányos volt, hogy a memóriacsatornái úgynevezett flex módban működtek, vagyis a rendszermemória sebessége lassabb volt az eredeti, játékosoknak szállított 4 GB-os modellhez viszonyítva. Ez ugyan nem katasztrófa egy fejlesztői gép esetében, de közel sem ideális, hiszen szükség volt a 6 GB-os és a 4 GB-os gépre is az adott játék fejlesztésénél.

Az új ADEV jelzésű fejlesztői gépnél már elég csak ezt használni, hiszen 8 GB rendszermemóriát biztosít, ráadásul a piacnak szállított rendszerrel megegyező sebesség mellett, továbbá van egy normál módja is, amire egyszerű átkapcsolni, és akkor 4 GB-os konzolként működik. Ezzel a fejlesztőknek kényelmesebb lesz a tesztelés, de ennél többet nem érdemes ebbe belelátni, mert nincs benne több.

A fentiek mellett a várakozás a fejlettebb belsőre indokolatlan is, mivel a bejelentett játékok ugyanúgy megérkeznek a konzolra, márpedig ezen a piacon ez a lényeges. A Nintendo ráadásul elég sokszor elmondta már, hogy a grafikánál többre tartják a játékélményt, ami nemhogy érthető álláspont, hanem úgy néz ki, hogy sikerre is vezet.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés