Hirdetés

NetQ3 – II: a díjkiosztás

Február 20-án a döntővel zárult a NetQ3 – II online versenye, amelyben a Stars (Wood & niGa) és a Judge (Storm & Gandhi) csapatai találkoztak. Az összesen három menetből álló meccsen végül 2:1 arányban nyert a Stars. Összesen majdnem százan nézték a Gamer’s TeleVision élő közvetítését, és hallgatták a hangos kommentárt. A NetQ3 IRC csatornáján pedig ScoreBOT gondoskodott az aktuális állás közvetítéséről. A verseny döntőjének zökkenőmentes bonyolításáért az Insite Kft. által szponzorált új, nagy teljesítményű szerver felelt.

Küzdeni érdemes volt mindkét csapatnak, hiszen a fődíj, amelyet a MyCom Kft ajánlott fel, egy 17 colos TFT monitor volt (AG Neovo F-17C). A második helyre szorult Judge csapat tagjai sem mentek haza üres kézzel, ők két darab Microsoft IntelliMouse Explorer 4.0 TiltWheelt vihettek haza.

A díjátadón – melyen a szervezők ünnepélyes keretek között nyújtották át a díjakat, valamint az okleveleket – mindkét csapat egy-egy képviselője jelent meg.


Wood (Stars) és Mayday, a szervezők képviseletében


És a lényeg: a 17 colos TFT monitor

Az első és a második helyre kerültek végül baráti beszélgetés után kézfogással búcsúztak egymástól azt hangoztatva, hogy a NetQ3 – III versenyen majd helyet cserélnek…


Wood (Stars) és Storm (Judge)

  • Kapcsolódó cégek:
  • SAP

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés