Hirdetés

Nem változik az NVIDIA ARM-os stratégiája

Ezt konkrétan Jen-Hsun Huang ismerte el a VentureBeat által készített interjúban.

A hónap első felében derült ki, hogy az ARM és az NVIDIA akvizíciója végük nem jön létre, így a két cég továbbra is külön utakon jár majd. Az ARM számára egyértelmű, hogy innentől az elsődleges részvénykibocsátás felé kell menni, de az NVIDIA esetében kérdés volt, hogy az üzlet befuccsolása mennyiben változtat a terveken.

Jen-Hsun Huang, az NVIDIA elnök-vezérigazgatója, a VentureBeat által készített interjúban elmondta, hogy a stratégiájuk nem módosul. A gyorsítók továbbra is érkezni fognak x86/AMD64-hez, illetve ARM-hoz is, ami aligha tekinthető meglepőnek. Ennél fontosabb, hogy az NVIDIA számos ARM-os CPU-t és rendszerchipet fejleszt, és ebben sem történik majd változás.

Korábban már ecseteltük, hogy az NVIDIA-nak alapvetően nincs szüksége az ARM birtoklására, mert minden szükséges komponenst képesek licencelni az érintett féltől. A hardveres és szoftveres háttér megvalósítása szempontjából nem lehetett látni olyan tényezőt, amihez elengedhetetlen lett volna az akvizíció létrejötte. Pont emiatt egyáltalán nem meglepő, hogy az üzlet elvetésével párhuzamosan nem változik meg az útiterv.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés