Hirdetés

Nem az utolsó pillanat utáni döntések miatt nagyok az új GeForce-ok

Az NVIDIA sosem tervezte az új sorozatot a Samsung node-jára, és annak is megvan az oka, hogy miért méretesek a hűtők.

Az új GeForce-ok bemutatása után a gyártók elkezdték prezentálni a saját megoldásaikat, és az egyik tényező, ami azonnal feltűnik az a méretük. A GeForce RTX 4090-es modellek egyszerűen óriásiak, még a korábbi legnagyobb VGA-k is kicsinek tűnnek mellettük.

Az igor'sLAB elő is állt egy riporttal, miszerint egy tervezés során bekövetkezett változás okolható ezért, ugyanis állítólag az új GPU-k eredetileg a Samsung egyik új node-jára készültek, és csak később kerültek át a TSMC-hez. Ezt azonban látszólag semmi sem támasztja alá. Egy ilyen váltás annyira jelentős, hogy hónapokkal csúszna a megjelenés, holott már másfél éve az idei esztendő második fele van megjelölve az útitervekben.

A fogyasztásról pletykált korábbi adatokat is érdemes fenntartásokkal kezelni, mert nem tudni, hogy a megjelenés előtt mi szivárog ki. Mint ismeretes a GeForce RTX 4090 úgynevezett TGP fogyasztási kerete 450 watt, de ugyanakkor van egy másik paraméter is, mivel a szóban forgó VGA 660 wattra van hitelesítve, ami a maximális keret. Mivel a pletykák során nincs részletes adat, így nem tudni, hogy a korábbi híresztelés mire vonatkozott. Éppenséggel lehet, hogy a maximum energiafelvételre, amely az NVIDIA hivatalos specifikációja alapján valóban bőven 600 watt fölött van. De ez ugye nem egy állandó terhelésre vonatkozó adat, sokkal inkább egy kezdeti időszakot fed le, amikor a GPU Boost még erőteljesebben működhet, jellemzően a programindítás utáni egy-másfél percben.

Lehetnének-e kisebbek a hűtők?

Röviden a válasz igen. Az ok amiért nem kisebbek nagyon prózai: számításba kellett venni a zajszintet is. Az NVIDIA a GeForce RTX 40 sorozat esetében az optimális órajelskálázást 90°C közelébe tervezte. Ez azt jelenti, hogy akkor tud jól működni a GPU Boost, ha a lapka a legforróbb pontján sem lépi túl az említett hőmérsékletet. Itt fontos kiemelni, hogy amit a szoftverek kiírtak az abszolút nem számít, ugyanis az csak a hődiódából kiolvasott adat, ami rendszerint 5-15°C-kal is alacsonyabb lehet, mint a legforróbb pont. Mivel a GeForce-ok nem készítenek teljes hőtérképet a lapkáról, így konkrétan mérni a legforróbb részt nem tudják, de ez nem baj, mert az elvégzett tesztek alapján erre rá lehet tervezni az órajelskálázást, tehát összességében úgy is el lehet érni a GPU Boost hatékony működését, hogy limitáltak a kiolvasható hőmérsékleti adatok. Egyszerűen csak számolnak azzal, hogy a valós hőmérséklet a mértnél rosszabb, a konkrét különbséget pedig egy hosszú tesztsorozat alapján elég jól be lehet lőni.

A gyártók számára a cél az volt, hogy az említett 90°C alatt maradjon a GPU hőmérséklete a legforróbb részen, amit nyilván el is érnek ezekkel a hűtőkkel. Meg tudnák tenni ugyanezt kisebb, két kártyahelyet elfoglaló megoldással is, csak az szimplán hangos lenne. Ennyire egyszerű a méretes hűtők titka. Ha fontos az alacsonyabb zajszint, akkor azért nagyobb hűtőbordákkal kell fizetni, ami végeredményben nagyobb VGA-kat eredményez.

Nem utal tehát semmi arra, hogy a háttérben valami félretervezés történt, illetve gyors átállás a Samsung node-járól a TSMC-jére. Az előzetes tesztek alapján az is látszik, hogy a gyártók a hűtőket sem tervezték fölé, a GeForce RTX 4090 aktuális fogyasztása mellé egyszerűen ilyen monstrumok kellenek a relatíve halk működéshez. Márpedig valószínűleg a felhasználók inkább választanak nagyobb, de kisebb zajszintű VGA-kat, mint hangos, de kisebb méretűeket.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés