Hirdetés

Nem mindennapi organikus CMOS szenzort villantott a Panasonic

Közvetlenül biztosan nem fogjuk a következő generációkban viszontlátni, mindenesetre érdemes lehet fejben tartani, hogy ilyen is létezik.

A Panasonic számára nem számít ismeretlen területnek az organikus CMOS képérzékelők világa, hiszen foglalkoznak a témával egy ideje, ám mostani felfedezésük akár fordulópontot is jelenthet a technológiának. Már eddig elérhetőek voltak olyan szenzorok, melyek képesek voltak a közeli infravörös tartomány (NIR) és a látható fény rögzítésére, azonban előbbihez minden négy pixelből egyet fel kellett áldozni, ami értelemszerűen a felbontás és képminőség csökkenéshez vezetett. A Panasonic új megoldása úgy hidalja át ezt a korlátozást, hogy egyszerre két organikus réteget is alkalmaz, melyből a felső a látható fényre, míg az alsó a közeli infravörös tartományra érzékeny. Ugyanakkor a két réteg önmagában nem elegendő a megfelelő végeredményhez, mivel a két jelet el kell különíteni.


[+]

A probléma megoldásához, a hagyományos vékony-film tranzisztoros kialakítás helyett, közvetlen rétegezésű felépítést használtak, ahol a két organikus réteg egymáshoz viszonyítva nagy ellenállással rendelkezik. Ezáltal az azonos feszültségforrást használva az egyik rétegben alacsony, míg a másik rétegben relatíve magas feszültség jön létre. Ráadásul a feszültség növelésével és csökkentésével könnyedén szabályozható, hogy az alsó réteg aktív legyen-e vagy sem, így akár képkockánként váltogathatunk, hogy csak a látható fényt vagy még pluszba a NIR is rögzítésre kerüljön.


A képeken balra csak a látható fényt, jobbra pedig a közeli infra tartományt is rögzítő módok összehasonlítása. A második képen jól olvasható az egyébként emberi szem számára nem látható szöveg is.[+]

Ami az alkalmazási területet érinti, nem valószínű, hogy közvetlenül valaha viszontlátnánk a digitális fényképezőgépekben, mivel elsősorban megfigyelési feladatkörökbe szánják, legyen például az gépi minőségellenőrzés vagy épp biztonsági kamera. Utóbbinál külön hasznos lehet, hiszen nappal elegendő a látható fény rögzítése, míg éjjel kvázi éjjellátóként funkcionálhat, minőségromlás nélkül. Ugyanakkor a konzumer képalkotás is profitálhat a technológiából, például a globális záras szenzorok könnyebb alkalmazhatósága vagy épp a nagyobb dinamika tartomány kapcsán.


A módok képkockánkénti váltása. A NIR megléte miatt itt is jól olvasható még a címkén lévő QR-kód is.[+]

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés