Hirdetés

Négymagos Opteronok - platformváltás nélkül

Az Advanced Micro Devices tartja magát korábbi terveihez, 2007-ben kívánja piacra dobni négymagos szerverprocesszorait. Ahogy annak idején a kétmagos CPU-k esetében történt, a mintapéldányok technológiai bemutatójára már jóval korábban, ez év közepén sor kerülhet. A részletekről egyelőre nem sokat tudni, ám Marty Seyer, az AMD alelnöke elmondta, hogy amint az egymagosról a kétmagos processzorokra történő átálláskor, úgy a kétmagosról a négymagosra való migráció során sem kell új platformba beruházni, a majdani CPU-kat egy BIOS-frissítés után használatba lehet venni. A DDR2 memória támogatásával együtt a szerverekben megjelenő Socket F foglalat így egy-, két- és négymagos processzorokat is kiszolgálhat.

Az AMD friss bejelentése szerint újabb vállalatok csatlakoztak Validated Server Programjához (VSP): a Tyan és a Uniwide Technologies mellett az Intel egyik fontos szövetségesének számító Supermicro is fog kínálni olyan rendszereket, melyek megbízhatóságára és jó terméktámogatására a VSP kritériumai jelentik a garanciát.

A chipgyártó fontos újdonsága lesz az év közepén a kétmagos processzorokban debütáló virtualizációs technológia, a DDR2 memóriák, valamint a 65 nm-es csíkszélességű gyártástechnológia alkalmazása. A számítási teljesítmény/fogyasztás arányt tekintve jelenleg igen jól szereplő Opteronok az Intel részéről az év második felében komoly vetélytársakat kapnak a teljesen új tervezésű, lényegében mobil energiagazdálkodási technológiákat a szerverekbe átemelő Woodcrest magos processzorok személyében. Egérutat a drezdai Fab 36-ban beinduló 65 nm-es gyártósorok biztosíthatnak, ám a párharc kimenetele nagyon is kétesélyes.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés