Hirdetés

Szegeden rejtette el az X-et az MSI

Az MSI X-kereső játékáról korábban már írtunk egy figyelemfelkeltő hírt, ahol részleteztük a szabályokat is. A nyereményekért folyó verseny a mai napon ért véget. Pár napja már lehet tudni, hogy az MSI X79A-GD65 (8D) jelzésű alaplap és a 120 GB-os Intel 520-as SSD biztos nem a fővárosban tanyázik, de az csak nemrég derült ki, hogy az előbbi termékek Szegeden kerültek elrejtésre. Ma délelőtt az is kiderült, hogy az EXICOM Rendszerház Kft. szegedi boltjában ér véget a „kincskeresés”.

A PROHARDVER! figyelemmel kísérte a hajrát, így első kézből tudunk beszámolni arról, hogy mindkét nyeremény kiosztásra került. A helyszínre Ocskó Zsolt ért leghamarabb, aki egy gyors fényképezés után az MSI X79A-GD65 (8D) jelzésű alaplapot választotta nyereményeként. Másodikként futott be Luncz Tamás, aki – mint kiderült – eleve az Intel 520-as SSD-re pályázott, így végül mindenki boldogan hagyta el a helyszínt.

Ocskó Zsolt és Luncz Tamás a nyereményekkel Ocskó Zsolt és Luncz Tamás a nyereményekkel
Ocskó Zsolt és Luncz Tamás a nyereményekkel [+]

A főbb nyeremények tehát már elkeltek, de az MSI még kisorsol három szerencsést a helyes választ adó nevezők között, akik ajándékcsomagot kapnak. Természetesen a nyerteseknek ezúton is gratulálunk.

Előzmények

Hirdetés