Rég elmúltak már azok az idők, amikor a processzorhűtő az utolsó utáni tétel volt egy új konfiguráció összeállításánál, és a tuning vagy éppen néma működés megszállottjait kivéve a senki sem foglalkozott azzal, hogy milyen borda kerül a CPU-ra. A megfelelő hűtés megtervezése manapság egyre fontosabb szerephez jut, nem utolsósorban azért, mert ha nem biztosítjuk az elvárt szintet, akkor gépünk sem fogja hozni azt a teljesítményt, amire egyébként képes lenne. Bejegyzésünkkel most a hűtő kiválasztásában próbálunk kicsit segíteni.
Levegő és víz
Egy processzorhűtő feladata nagyon leegyszerűsítve nem több annál, mint hogy a CPU-ban a működés közben keletkező felesleges hőt átadja a környezetének, ami esetünkben a szoba levegője. Nagyon régen ehhez nem volt szükség igazából semmire, az Intel 386-os processzorok esetében elég volt pusztán a CPU-kupak felülete is ehhez, de a mai, esetenként több száz wattot fogyasztó, és így ugyanennyi hőenergiát termelő modelleknél a rendelkezésre álló pár négyzetcentiméterre már nem lehet ezt rábízni, muszáj a felületet növelni.
[+]
Tehát a hűtő valójában egy olyan interfész, amely „megnöveli” a hőleadó felületet. Ezt régen egy szimpla alumínium (drágább modelleknél réz) bordázat is képes volt elvégezni, melyet rugós fémlemez szorított a processzorra, és egy kis ventilátor növelte a rajta átáramló levegő mennyiségét. Manapság viszont ez már nem elegendő: a CPU közelében egyszerűen nem fér el a hőmennyiség leadásához szükséges bordázat, ha pedig távolabb helyezzük el, akkor a fémen belüli hővezetés lesz kevés ahhoz, hogy a rendszer működőképes maradjon. Ennek eredményeként terjedtek el végül azok a megoldások, melyek közül a két legismertebbet, a hőcsöves és a „vízhűtéses” technológiát mutatnánk be.
Gáz a csőben
Mivel a klasszikus, egyszerű bordázott alumíniumtömb méretét már nem lehetett helyben tovább növelni, a gyártók azt találták ki, hogy a fém-levegő közötti átmenetet biztosító felületet egyszerűen „felemelik” a CPU-ról, így annak lesz helye minden irányban terjeszkedni. Ezt az emelést és mellette a nagy hatékonyságú hővezetést pedig az úgynevezett hővezető csövekre bízták, melyekkel ma a CPU-, GPU- és notebookhűtésekben is láthatunk. Ezeknek a csöveknek a működését korábban már részletesen ismertettük.
(forrás: MSI) [+]
Ami a hűtő kiválasztásánál szempont lehet ezeknél a termékeknél, az például a hővezető csövek száma és átmérője. Minél több és vastagabb csövet használ a gyártó, annál hatékonyabb a hővezetés – egy bizonyos határig. Manapság a középkategóriában hat, a csúcskategóriában 7-8 hővezető elem dolgozik. De fontos természetesen az is, hogy mennyire jó a hőátadás a cső két végén: a bordázat oldalán a vékony lemezeknek a lehető legszorosabban kell illeszkedni a hővezető csőhöz – például forrasztással –, míg a másik oldalon egy jó minőségű talpnak kell biztosítania ezt. Korábban divat volt a közvetlen érintkezés a hővezető csövek és a CPU kupakja között, de ez valójában nem ideális, a csövek fala ugyanis túl vékony, az így lefedett terület pedig túl kicsi. Jobb tehát egy vaskosabb, rézből készült talp, mely teljes felületen veszi át a hőt a processzortól, és azt gyorsan, a hővezető cső teljes felületén adja át a hőt a bordák felé szállító közegnek.
[+]
A bordázat-levegő közötti hőátadás hatékonysága a bordázat felületén és a légáramláson múlik. Elméletben mindkettő könnyen növelhető, de persze praktikus megfontolások ennek azért határt szabnak, hiszen nem lehet kisasztal méretű bordákat meg hajszárító hangerejét produkáló ventilátorokat berakni egyetlen PC-be sem. Jelenleg így az a helyzet, hogy az alapkategóriában 12 cm-es, a csúcskategóriában 14 cm-es ventilátorokra méretezett bordázattal találkozhatunk. Minél nagyobb a bordázat felülete, annál jobb a hőátadás, így a drágább hűtők legtöbbször két külön „toronyban” hordják ezeket a bordákat, melyeket két külön ventilátorral szellőztetnek át. Találkozhatunk olyan megoldásokkal is, ahol egy szélesebb bordázat mindkét oldalára kerül egy-egy légkavaró: ilyenkor ezek egymást segítve (push-pull konfigurációban) dolgoznak azon, hogy a bordák között minél tökéletesebb legyen a légáramlás.
Folyadékok
Aki igazán jó hatásfokú, egyben csendes hűtésre vágyik, annak az ideális választást a vízhűtések jelentik. Az elnevezés persze csalóka, hiszen itt valójában a víz nem hűt, hanem csak szállítja a hőt a processzorra szerelt blokktól a számítógépház előlapja vagy fedlapja mögé szerelt radiátorhoz. Ennek a megoldásnak a hatékonysága egyrészt annak köszönhető, hogy a pumpa által biztosított vízáramlás az egyéb lehetőségekhez képest jóval nagyobb hőszállításra képes, másrészt a térben távolabbra helyezett radiátor felülete könnyebben növelhető.
Vízhűtésből általában kétféle típussal találkozhatunk: az alkatrészenként „összelegózható” megoldások a profik számra készülnek, míg az ilyennel babrálni nem akarók inkább a kompakt, egybeépített, más néven AiO (All in One) változatokra teszik le voksukat. Egy kompakt vízhűtés három jól elkülöníthető részből áll: a processzorra felszerelhető, a pumpát is tartalmazó hűtőblokkból, a hőt leadó radiátorból, illetve a kettő között a hűtőfolyadékot (vizet) szállító csövekből. A csövek hossza általában 40 cm körül mozog, ez általában elég ahhoz, hogy egy PC-n belül bárhol kényelmesen elhelyezhető legyen a hűtés anélkül, hogy a belső teret tekergő csőkígyóval töltenénk meg.
A hűtőblokk manapság már általában plusz funkciókat is kap: az egész rendszert irányító vezérlés mellett rendszerint RGB világítással is felszerelik, de a csúcskategóriában a működési paraméterekről tudósító kijelző is kerülhet rá.
MSI MEG Coreliquid S360 [+]
Az MSI esetében például az alaplapoknál ismert módon három kategóriába – MAG, MPG és MEG – sorolt kompakt vízhűtések közül a MEG széria az, amelyik ilyen kijelzős blokkot kapott. Ez a 2,4”-es LCD kijelző hőmérsékletről, fordulatszámokról tudósíthat bennünket, de megjeleníthet GIF-eket, időjárás-előrejelzést is és így tovább. Természetesen ez csak a külső – ami itt fontos, az a nagy térfogatáram biztosítására képes, csendes működésű, megbízható, hetedik generációs Asetek pumpa és mikrobarázdás hűtőfej.
[+]
A rendszer másik oldalán, a radiátornál a méret a lényeg: a MEG Coreliquid S280 esetében két 14 cm-es, a MEG Coreliquid S360 esetében pedig három 12 cm-es, a cég Silent Gale P szériába tartozó ventilátora dolgozik a szellőztetésen. A kompakt vízhűtések esetében fontos, hogy a kiválasztott légkavarók ne csak sok levegőt tudjanak szállítani, de statikus nyomásuk is magas legyen, a radiátorok sűrű bordázata ugyanis jelentős ellenállást képvisel. A MEG Silent Gale P szériás ventilátorok ennek a feltételnek tökéletesen megfelelnek, mind 12 cm-es, mind 14 cm-es méretben. Ami fontos még, hogy a rendszer nemcsak erős, de halk is tud lenni, ugyanis félpasszív üzemmódot is támogat: megadott terhelés alatt nullára is csökkentheti a fordulatszámokat.
[+]
Sokan, akik elsőként vásárolnak kompakt vízhűtést, csak a gép használata során szembesülnek azzal a problémával, hogy az alaplapot gyártó cégnél klasszikus léghűtéssel számoltak a tervezés során, és a VRM részleg, illetve a RAM modulok hűtését is az erről származó légáramlásnak kellene biztosítania. Egy átlagos AiO-nál ez viszont hiányzik, így egy házba szerelt ventilátorral kell ezt pótolni, különben a rendszer lassul vagy instabillá válik. A MEG Coreliquid családnál azonban erre nincs szükség, ugyanis itt magába a hűtőblokkba épített az MSI be egy olyan ventilátort, ami gondoskodik erről is.
