Hirdetés

Modellszámozás az Intel szerint

Az Intel tegnap hivatalos közleményben számolt be arról, hogy modellszámozással látja el hordozható és asztali számítógépekbe szánt processzorait. Mint írják: "Ahogy az egyes platformok [például a Centrino] esetében sajátos szolgáltatások is megjelenhetnek a processzor mellett, úgy a processzorok funkciói sem írhatók le csupán az órajellel. Kezdetben az Intel processzorszámozása – az órajel mellett – a következő fontosabb jellemzőket tükrözi: a gyorsítótár mérete, a rendszerbusz sebessége és az alkalmazott architektúra. Idővel e számozás segíteni fogja a felhasználókat abban, hogy tudatosan és pontosan legyenek képesek különbséget tenni az egyes processzorok között."

A gyártó egyelőre nem közölt részleteket a rövidesen bevezetésre kerülő számozással kapcsolatban. A PC Watch azonban – ahogy arról már hírt adtunk – úgy tudja, hogy az Intel-chipeket három kategóriába sorolják be: a felső kategóriás modellek a 700-as, a középkategóriás változatok az 500-as, míg a belépő szintű lapkák a 300-as sorozatszámot kapják majd. A japán lap szerint így a processzorszámozás az egyes modellek esetében az alábbiak szerint alakul:

 

Notebook Asztali
700 Pentium M (Dothan)
755 2,0 GHz
745 1,8 GHz
735 1,7 GHz
725 1,6 GHz
715 1,5 GHz
Pentium 4 Extreme Edition
500 Mobile Pentium 4 (Prescott) Pentium 4 (Prescott)
570 3,8 GHz
560 3,6 GHz
550 3,4 GHz
540 3,2 GHz
530 3,0 GHz
520 2,8 GHz
300 Celeron M (Dothan/Banias)
340 1,5 GHz
330 1,4 GHz
320 1,3 GHz
Celeron (Prescott)
340 2,93 GHz
335 2,80 GHz
330 2,66 GHz
325 2,53 GHz

A rendszer bemutatkozása májusban, a Dothan magos Pentium M chipek megjelenésekor várható.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés