Hirdetés

Megújult a Netdepo.hu

A Netdepo.hu nem ma kezdte az ipart, hiszen a vállalat a hőskor óta aktív szereplője a hazai webes kereskedelemnek. Például ez volt az egyik első cég, amelyik a szórakoztatóelektronikai termékeket is beemelte a kínálatába. Az évek során olyan márkáknak vált kiemelt forgalmazójává, mint például a Pioneer, a Denon, a JBL vagy a Tangent.

Nos, a vállalat most bejelentette, hogy megújult oldallal várja a felhasználókat. A Netdepo.hu közleménye szerint a változtatás elsődleges célja, hogy így képesek legyenek a látogatók átfogóbb és részletesebb tájékoztatására, valamint a vásárlási folyamatok további könnnyítésére. Ennek eredményeként fontos szempont volt egy olyan felület kialakítása, ahol az egyes szakterületek iránt érdeklődők részletes szakmai információkat is elérhetnek a különféle termékekről. Ezt segítheti elő a termékleírásokkal összekapcsolt szótár is, ahol az érdeklődők elérhetik az adott termék műszaki jellemzőinek pontos meghatározását, definícióját.

Hirdetés