Hirdetés

Megtréfálná a betörőket az BeON okos LED-lámpa

A LED-es lámpákkal már Dunát lehetne rekeszteni, és az okos megoldások is szép számmal gyarapodnak ebben a szegmensben. Ezek közül kiemelkedik a közösségi kalapozással, azaz a Kickstarter keretein belül készülő a BeON Home projektje. A többi megoldással szemben a BeON tudása azon a nagyon egyszerű alapelv mentén épül fel, amire számos filléres dugalj képes évek óta: véletlenszerűen kapcsol be és ki, így a külső szemlélő számára úgy tűnhet, hogy otthon tartózkodunk akkor is, amikor egyébként nem.

Mindez persze önmagában nem jelentene újdonságot, és a trükkös/tapasztalt betörőkkel szemben sem elég hatékony ma már, ezért a BeON tanulékonyságával próbál kiemelkedni a tömegből: figyeli lámpahasználati szokásainkat és távollétünkben a "hamis" kapcsolásokat ennek fényében végzi, ami a valósághoz közelibb eredményt ad. Emellett hangérzékelővel is felszerelték, így például az ajtócsengő hangjára is képes bekapcsolni. Tartalék áramforrással is ellátták, amit a hangérzékelő képességgel párosítottak, így példának okáért a tűzjelző megszólalásakor kiválóan használható vészkijáratok és folyosók megvilágítására az elektromos hálózat lekapcsolása, áramtalanítása után is.

Természetesen az okostelefonos alkalmazással való irányíthatóságról sem feledkeztek meg, ahonnan minden funkció testre szabható Bluetooth kapcsolaton keresztül, illetve az egyes lámpák egymással is képesek tartani a kapcsolatot és megosztani az eseményeket, beállításokat. Ami a lámpa funkcióval kapcsolatos adatokat illeti, a fehér fényű, hosszú élettartamú lámpák 800 lumen fényerőre képesek, azaz a gyártó szerint egy 60 wattos izzónak felelnek meg. Emellett érdemes megjegyezni, hogy kétféle kialakításban is elkészülnek: hagyományos körteizzó formában és a rejtett/süllyesztett felhasználáshoz BR30-as kialakítással.


[+]

A támogatók jutalma persze nem marad el, az adakozás mértékétől függően három, hat és kilenc darabból álló szetteket kaphatnak, amennyiben a projekt megvalósul. Ehhez a BeON-nak 100 000 dollárt kell összekalapoznia, amire minden esélye megvan, hiszen 43 nappal a gyűjtés vége előtt már közel 40 000 dollárt sikerült összegyűjteni. Amennyiben ez sikerül, a termékek kiszállítása 2015 májusa és augusztusa között történik meg.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés