Hirdetés

Mégsem csúszik a Dothan?

Az ázsiai webmagazin úgy tudja, az Intel csak 2004-ben, tehát a tervezettnél később, dobja piacra a Dothan-magos Pentium-M processzorokat. Az indok a Prescottnál is felmerült problémák - gondolunk itt elsősorban a 0,09 mikronos gyártástechnológia hiányosságaira és gyermekbetegségeire, illetve a tervezettnél nagyobb hőleadásra. A Dothan legkisebb órajelű változata 1,8 GHz-en debütál majd.

Az Intel továbbra is azt hajtogatja, hogy a Dothan "a negyedik negyedévben érkezik". Ezt megerősítette Christian Anderka szóvivő is. Az Intel munkatársa azt is elmondta, hogy nincsenek problémák a Dothannal, sőt már el is készültek a Prescott és a Dothan első mintapéldányai.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés