Hirdetés

Még nem halt meg a PlayStation Vita

A Sony az E3-on rendkívül mostohán kezelte a PlayStation Vita kézikonzolt, amelyből sokan arra következtettek, hogy eljött a vég. A vállalat a pletykák általános elterjedése előtt reagált azokra, és Jim Ryan, a PlayStation Europe vezetője a GameSport számára elmondta, hogy a kézikonzolt még ma is megfelelő mennyiségben vásárolják, és hozzávetőleg száz játék érkezik rá.

Jim Ryan kitért arra is, hogy a játékok független stúdióktól jönnek, de ettől függetlenül a szaksajtó nagyon jónak értékeli azokat. Arra sajnos nincs válasz, hogy a Sony saját stúdiói hogyan viszonyulnak a PlayStation Vita kézikonzolhoz, így nem tudni, hogy lesz-e még hozzá pár igazán nagy cím. Ellenben a rendszer a PlayStation 4-gyel továbbra is jó párost alkot.

A PlayStation 4-gyel való társíthatóság maradt a PlayStation Vita legjobb fegyvere?
A PlayStation 4-gyel való társíthatóság maradt a PlayStation Vita legjobb fegyvere?

A Sony egyébként nem tagadja, hogy a kézikonzolok piaca ma már jóval kisebb, mint régebben, de még ott van rá az igény. Ugyanakkor az erősen érződik, hogy a potenciális vásárlóbázis csökkenésével a Sony már nem tekinti prioritásnak a komoly húzócímek folyamatos fejlesztését, hiszen ez rendkívül költséges és nem biztos, hogy visszahozza az árát. Ettől függetlenül a PlayStation Vita a független stúdiók támogatásával még jó ideig ki lesz szolgálva.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés