Hirdetés

Még idén befuthat a Microsoft Surface Book 2?

Még egy év sem telt el a Microsoft Surface Book megjelenése óta, szakmai berkekben máris azt pletykálják, hogy a cég hamarosan előrukkol a masina második generációjával. A sietség kissé érthetetlen, hiszen egy új modell megjelenésével az első generáció életciklusa nagyon lerövidülne, ám ugyanakkor tény, hogy az előző év októberében ügyesen bemutatott, egészen ígéretes "convertible", azaz leválasztható kijelzős hibrid géppel még mindig sok a gond, amelyek nagy részével a jelek szerint a cég nem tud megbirkózni. Egy gyors modellváltással viszont áthidalhatnák ezt a problémát, noha sovány vigasz lenne azoknak, akik megvásárolták az első Surface Bookot.

Valószínűsíthető, hogy az új generáció az idei év második felében kapna zöld lámpát, a pletykák szerint nagyjából azzal párhuzamosan, hogy az Intel elérhetővé tenné a Skylake utódjának számító Kaby Lake-t, amit természetesen a Microsoft rögtön fel is használna. Megjegyeznénk, hogy stabilitás szempontjából ezzel a platformmal a redmondi vállalat megint ingoványos talajra lépne, hiszen az újdonságokban mindig sok a hibalehetőség. Talán nem véletlen, hogy a következő hónapban megrendezésre kerülő Apple WWDC-re vizionált új generációs MacBook Pro is marad a Skylake platformon, legalábbis az előrejelzések szerint. Gyorsan hozzátennénk, hogy az Intel nem hozta nyilvánosságra a Kaby Lake rajtjának időpontját, így ez lehet akár a hónap végén induló Computex-en, de akár a jövő év elején is, így az ezen alapuló pletykákat érdemes fenntartásokkal kezelni. Azaz könnyen lehet, hogy ha az Apple szeretné, akkor sem tudna Kaby Lake-re váltani, mivel nincs készen, ezért marad Skylake-en.

A spekulációk szerint a hibajavításokon és platformváltáson túl megjelenne az USB Type-C típusú USB aljzat is a Surface Bookon, ami mellett valószínűsíthetően a normál (Type-A) is megmaradna. Kijelző fronton a 4K-t rebesgetik, amit vélhetően nem lehet a szó szoros értelmében, tehát 3840x2160 képpontként értelmezni, mivel a 13,5 hüvelykes képátló és a ~3:2 képarány is megmaradna. Egyelőre még korai lenne bármit is konkrét tényként beállítani az új Surface Book kapcsán, de az biztos, hogy a Microsoftnál már készülnek valamire.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés