Hirdetés

Már nem használható az iPad okosotthonunk központjaként

Pontosabban az iPadOS 16 telepítése után nem lesz használható, ugyanis az új rendszer három eszközre korlátozza ezt a lehetőséget.

Az Apple a hétfői WWDC-n két fontosabb újítást emelt ki okosotthon rendszerükkel kapcsolatban, az egyik az újratervezett Otthon alkalmazás, a másik pedig a Matter támogatás. Utóbbinak köszönhetően bővül azon eszközök köre, amelyeket beépíthetünk otthoni rendszerünkbe, hiszen a plecsnit gyártótól függetlenül bárki ráteheti termékeire (persze a megfelelő követelmények teljesülése esetében), arról viszont érdekes módon hallgatott az Apple, hogy saját termékeik közül az egyik kategória elveszíti egyik fontos funkcióját – ez csak a rendszer bemutatására szolgáló aloldal apró betűs részéből derül ki.


[+]

Korábban az Apple TV és a két HomePod modell mellett iPadünket is befoghattuk arra, hogy okosotthonunk központjaként működjön, az iPadOS 16-os verziójában viszont már nem lesz lehetőségünk a táblagép ezzel a szereppel való felruházására. Abból a szempontból érthető a lépés, hogy egy Home Hub csak otthon, állandóan aktív internetkapcsolat mellett képes elvégezni a munkáját, ami egy hordozható táblagép esetében nem biztos, hogy fennáll, az viszont kicsit fájó, hogy már a lehetőség is megszűnik, így a gyártó nem a felhasználóra bízta a döntést (lépésüket pedig meg sem indokolták), hanem kényszeríti az embereket egy HomePod vagy Apple TV beszerzésére, ami különösen azok számára lehet kellemetlen, akik már berendezték lakásukat különböző okosotthon megoldásokkal, a frissítés után viszont központi egység nélkül maradnak.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Előzmények

Hirdetés