Hirdetés

Már az idén UFS adattároló kerülhet egyes tabletekbe és okostelefonokba

A memóriák szabványosításáért felelős szervezet, a JEDEC még a tavalyi év végén jelentette be az UFS (Universal Flash Storage) interfész 2.0-s változatát, mely a tabletek és okostelefonok által jelenleg alkalmazott eMMC-alapú (vezérlővel egybetokozott memóriaalapú) tárolókat váltaná hosszabb távon. Átviteli tempó terén ugyan az eMMC interfészben van még tartalék, a gyártók ugyanis ebből nem a legújabb (5.0-s) szabványt használják, mégis számos olyan dolog szól az UFS-re váltás mellett, ami miatt valószínűleg a legújabb eMMC már nem fog elterjedni széles körben, hiszen az alapvető működés több szempontból elavultnak tekinthető – a két szabvány eltéréseiről részletesebben írtunk már korábbi cikkünkben.

UFS versus eMMC
UFS versus eMMC (forrás: Anandtech) [+]

Az UFS egyik nagy támogatója, a Toshiba már az első generációs UFS-re is rámozdult, de a 2.0-s szabványhoz fűzött ígéretek beváltása (ami az UFS valós alkalmazása már idén) érdekében fontos lépéseket tettek. Bár az eMMC-vel szemben az UFS nehezebben rúg labdába, hiszen új technológia révén az ára is jóval magasabb, illetve – bizonyos szempontból – kedvezőtlenebb a fogyasztása is. A japán vállalatnál mégis úgy látják, hogy az UFS tárolók ára idővel jelentősen mérséklődni fog, főleg a sorozatgyártás beindításával, amiből az első darabok a második negyedévben gördülhetnek le a gyártósoraikról. Továbbá a gyártónál a gyakorlati alkalmazáson is dolgoznak, méghozzá a Qualcommal szoros együttműködésben, melynek eredményeképpen a Snapdragon 805 SoC UFS-sel való felruházása zajlik éppen.

Az ígéreteknek megtelelően tehát az UFS integrálása még idén megkezdődik, de hogy melyik gyártó melyik terméke fog elsőként ilyennel előrukkolni, arról egyelőre nincs információ. Bár biztos akad majd jelentkező, hiszen az ára miatt első körben a csúcskategóriás készülékek vannak a célkeresztben, így egyes gyártók már csak a presztízs miatt is hajlandóak lesznek az eMMC-nél gyorsabb UFS-sel szerelt telefont vagy tabletet a piacra küldeni. Az alacsonyabb árfekvésű termékek esetében idén még biztosan az eMMC lesz a domináns, ezekben a szegmensekben csak az árak csökkenésével párhuzamosan fog lejjebb szivárogni a technológia.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés