Hirdetés

Már gyártják a legnagyobb kapacitású SSD-t

A Samsung PM1643 nevet viselő, több mint 30 TB-ot kínáló meghajtója persze nem a kedvező árával fog hódítani.

Megkezdi a PM1643-as SSD sorozatgyártását a Samsung – a szóban forgó készülék az iparág legnagyobb tárolókapacitást kínáló megoldása, amely 32 darab 1 TB-os NAND flash lapkát használ, mellé pedig TSV technológiával, négyesével összekapcsolt 8 gigabites DDR4-es chipeket helyeztek a tervezők, mégpedig összesen 40 GB-nyit.


[+]

A meghajtó az óriási kapacitás mellett még gyors is, 2100 MB/s-os olvasási és 1700 MB/s-os írási sebességet kínál, véletlenszerű elérésnél pedig 400 000, illetve 50 000 IOPS-t ígér a Samsung. Mindez persze nem SATA és nem is NVMe interfészen át érhető el, hanem 12 Gbps-os sávszélességű Serial Attached SCSI-n (SAS), a PM1643-at ugyanis a komoly tárolórendszerekbe szánják, ennek megfelelően az extrák között hirtelen áramkimaradás elleni védelem, ECC, illetve öt éven keresztül napi 30,72 TB-nyi adat felírásának megfelelő (DWPD) terhelhetőség is megtalálható.

A most gyártásba kerülő, 30,72 TB-os modellt a közeljövőben 15,36, 7,68, 3,84 és 1,92 TB-os, valamint 960 és 800 GB-os változatok követik majd. A pontos megjelenés és árazás persze egyik meghajtónál sem ismert.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés