Napok óta tanakodunk szerkesztőtársaimmal, hogy megírjuk-e ezt a hírt. Szakoldal vagyunk, ha komoly arcot vágunk és meghúzzuk nyakkendőnket, akkor bizony "a vezető vertikális szakportál a hardver témakörében", ami számos megkötést jelent ránk nézve. Annak ellenére, hogy a PROHARDVER!-t valamikor három éve két ember indította egy ingyenes tárhely-szolgáltatónál, pusztán kíváncsiságból. Most már tudjuk, hogy nagy nap volt az. Mint ahogy a múlt szombat is, igaz az inkább hozzám, Balog Mártonhoz, alias Parcihoz kapcsolódik. Úgy gondoljuk, hogy bár "kinőttünk" a személyes dolgaink hírként való tálalásából, most érdemes visszavedlenünk, legalább egy pillanatra.

Majdnem..

Múlt télen az ötödik kerületben sétálgattam, amikor az olvadásnak köszönhetően egy nagyobb jégtömeg megindult az egyik lakóház tetejéről, porrá zúzva a járdán parkoló autó tetejét, ami mellett épp elhaladtam. Majdnem..

Úgy tíz éve, amikor még tájfutottam, az egyik versenyem során egy kőbánya peremén futottam, megcsúsztam. Elvesztettem az egyensúlyom, és minden bizonnyal az alattam tátongó 20-30 méteres fal alján landoltam volna, ha nem kapok el egy kisebb fát, ami épp megtartott. Majdnem..

Ugyanezen kőbányának az aljában kristályokért kutattam pár évvel később, amikor egy kedves kissrác egy kisebb szikladarabot "felém orientált", a fal tetejéről. Fél méterrel mellettem landolt, darabokra tört, a felcsapódó szilánk elvágta a lábamat. Majdnem..

Nyilván mindenkinek vannak ilyen élményei (a legelső egyébként az utóbbi években kifejezetten tipikus, olvadáskor életveszélyes a belváros), szokták is mondani, hogy "élni életveszélyes".

Mielőtt exponálom a hír lényegét, előre is szeretném leszögezni, hogy távol áll tőlem az "ész osztása", távol áll tőlem a tapasztalt megjátszása, a hasonlítgatás és a mérlegre tevés, sőt, tudom, hogy bármit is mondok, számos "olyanabb" dolog létezik. Kizárólag arról van szó, hogy egy nagyon megrázó élményben volt részem, mellyel kapcsolatban van egy gondolatom, amit szeretnék megosztani minél több emberrel... és ehhez saját gyermekünk, a PROHARDVER! ideális alannyá nőtte ki magát.

Reality napló

Múlt szombat délután Zsuzsival [a barátnőm] futni mentünk. Jól esett, meg is döntöttük korábbi rekordjainkat. Szombat este Zsuzsi már nem volt jól, hajnalban pedig kihívtuk a mentőket.

A profi mentősöknek és az orvosnak köszönhetően villám gyorsan kiderült, hogy agyalapi artériás trombózisa van. Tenni nem sokat lehetett, a szükséges gyógyszert megkapta, de az állapota tovább romlott. Nem cifrázom, a közel öt órán át tartó küzdelem és várakozás számomra leírhatatlan volt és lesz...

...mígnem a gyógyszer hatni kezdett. Percekre a haláltól, ha lassan is, de ismét 180 fokos fordulatot vett minden. Zsuzsi azóta egyre jobban van, már az intenzív osztályról is kiengedték.

Szex & ..?

A történet spirituális részébe nem szeretnék belemenni. Nem azért, mert nincs ilyen, hisz kettőnk élete visszafordíthatatlanul megváltozott, mostantól minden más lesz, ez biztos. Inkább azért, mert ez nagyon személyes dolog.

Ami miatt mégis megírtam a hírt, az az esethez kapcsolódó "majdnem". Az orvosok egyre inkább a fogamzásgátlóra gyanakodnak [amit Zsuzsi öt éve szed, igaz, egy éve fél évet kihagyott]. A korszerű, csökkentett hormontartalmú fogamzásgátlók szedésének megszakítása egyébként már nem kötelező, még csak nem is erősen ajánlott, és meglepően könnyen felírják őket.

Ám van egy kellemetlen mellékhatásuk: mélyvénás, sőt, artériás trombózist [vérrög egy főérben, ha nem tudják valamilyen módon feloldani, biztosan halálos], illetve rákot okozhatnak. Persze, tudjuk, az ilyennek durván egy a millióhoz az esélye. Lottóznunk kellett volna. Vagy csak simán gumióvszert használni -- egy agyonreklámozott, "hiperbiztonságos", de mégiscsak kőkemény, hosszútávú szervezeti "vegyszerezés" helyett.

Zsuzsi, vele együtt én is, és velem együtt (akár) a PROHARDVER! is majdnem meghalt. Majdnem. Szar egy szó ez. De a legszebb szó most, neki, nekem és még jópárunknak.