Hirdetés

Gyűjtés a magyarok által indított moduláris okostévé projektért

Az Indiegogo portál jó kiindulási alap az érdekes ötletek megvalósítására, és ide tartozik a moduláris okostévé is, ami ráadásul magyar vonatkozású. A LOOP nevű koncepció tulajdonképpen adja magát: a ma kapható, komplett rendszerként árult okostévék helyett szabványos komponensekből felépített megoldásokat kínálnának, melyek a tervek szerint három részből állnának. Egyrészt az állványból, majd ennek kialakításához kellene tervezni a kijelzőt, az opcionális extra hangrendszert, illetve az Androidot futtató "tévéokosítót".

A vásárlás során ezeket egyszerre vagy külön-külön is be lehetne szerezni, így például lehetne kezdeni a kijelzővel, melynek mérete természetesen változhat, majd ehhez később opcionálisan csatlakoztatható a fentebb említett két extra, szintén az igényeknek megfelelően. Ezzel lényegében elérhető a teljes testreszabhatóság, illetve az egyes részegységek különálló cseréje is. Emellett persze a kialakított rendszer továbbra is minden olyan funkcióval rendelkezne, amivel egy mai tévé vagy okostévé, így további komponenseket ugyanúgy lehetne csatlakoztatni a szabványos aljzatokon ízlés és igény szerint.

A projekt megvalósulásához minimum 275 000 dollár kell, amire még van több mint 40 nap. Persze több pénz esetén jönnek az extrák, így például 450 000 dollártól már a kijelzőmodul Wi-Fit és webkamerát tartalmaz, míg 550 000 dollártól jönnek a különféle hangrendszermodulok. A csúcsot az egymillió dollárnál érné el a projekt, ami lényegében azt jelentené, hogy az okostévé lelkét képző, Androidot futtató modul tetszőlegesen konfigurálható, így a rendszer teljesítménye is nagyban befolyásolható. Természetesen a Google Play áruház alapvető eleme a koncepciónak, ami lényegében a tartalom elérhetőségéért felel.

Az egyes konfigurációkra vonatkozó terveket az alábbi linken elérhető kép jól összefoglalja, melyek persze még változhatnak, de sikeres gyűjtés esetén a LOOP moduláris koncepció szállítása az év végén megkezdődhet. Ehhez persze támogatásra van szükség, amit az alábbi oldalon meg is lehet tenni.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés