Hirdetés

Vezeték nélküli verzióban is piacra kerül a Logitech Pro X headset

Az új fejhallgató megkapta a gyártó Lightspeed technológiáját, a beépített akkumulátort pedig USB Type-C-n keresztül tudjuk tölteni.

Tavaly mutatkozott be a Logitech Pro X nevű, levehető mikrofonos headset, amelyet e-sportólókkal együttműködve készítettek, akiknek sok időbe telhetett rájönni, mennyivel kényelmesebb egy vezeték nélküli fejhallgató, ugyanis több, mint egy év kellett a wireless verzió elkészítéséhez. A most bemutatott Pro X Wireless Lightspeednek már a nevéből is sejthető, hogy a számítógéppel való kommunikáció a gyártó egereiből és billentyűzeteiből is ismerős technológia segítségével valósul meg, a kapcsolat felépítéséhez pedig mindössze a mellékelt, 2,4 GHz-es frekvencián dolgozó USB adapter csatlakoztatására van szükségünk.


[+]

Mivel az újdonság nem rendelkezik vezetékkel, így a tavalyi Pro X-en még a kábelen elhelyezett kezelőszervek átköltöztek az alumínium készülékházra. A levehető mikrofon és a műbőr borítású fülpárnák mögé helyezett 50 milliméteres PRO-G driverek maradtak a régiek, a dobozban pedig ezúttal is találunk egy extra párnaszettet, amely már velúr borítással lett ellátva, ezzel is kényelmesebbé téve a hosszabb játékmeneteket. A vezeték nélküli működéshez elengedhetetlen beépített akkumulátor legfeljebb 20 órás üzemidőre képes, töltéséhez a mellékelt USB Type-C–Type-A kábelt használhatjuk.

A Logitech Pro X Wireless Lightspeed 70 dolláros felárat kapott a vezetékes verzióhoz képest, vagyis az új fejhallgatóért 200 dollárt kell majd kifizetnünk, amint elérhető lesz a gyártó weboldalán.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés