Hirdetés

Meggondolta magát a Logitech, bár a Harmony Linknek így is vége

A felhasználók azonban egységesen kapnak Harmony Hubot helyette, amiért még fizetniük sem kell.

Tegnap számoltunk be arról, hogy a Logitech a Harmony Link kivégzése mellett döntött. A felhasználók azonban egységbe verődve vették ostrom alá a céget, ugyanis nem értettek egyet azzal, hogy az amúgy teljesen jól működő terméküket használhatatlanná teszi a Logitech, csupán egy licenc megújításának megtagadása miatt.

A Logitech mára vette az üzenetet, és bejelentették, hogy bár a Harmony Linknek mindenképpen vége, minden tulajdonos ingyen kap helyette egy Harmony Hubot, ami lényegében tudja ugyanazokat a funkciókat, sőt többre is képes, hiszen okosotthonok is vezérelhetők általa, tehát a felhasználók jól járnak majd vele.

Logitech Harmony Hub
Logitech Harmony Hub

Eredetileg úgy volt, hogy az ingyenes Harmony Hub csak azoknak jár, akiknek a Harmony Linkje még garanciás, míg a többiek csak 35%-os kedvezményt kapnak, de a Logitech számára is jobbnak tűnik mindenkinek ingyenesen biztosítani a cserét, ezzel jelentősen csillapítva a rájuk zúduló népharagot. A vállalat az érintetteket elektronikus levélben is tájékoztatja majd a változásról.

Előzmények

Hirdetés