Hirdetés

Magyarországra is megérkeztek az idei LG tévék

Sok meglepetés nincs, továbbra is az OLED a csúcs, és a QNED modelleket is megtartja a vállalat.

Az LG a szokásoknak megfelelően idén év elején egy rakat új televízióról rántotta le a leplet, amelyeknek első példányai már befutottak Magyarországra, és a tervek szerint hamarosan már a boltokba is kerülnek, igaz áruk egyelőre még ismeretlen. A vállalat hazai képviseletének jóvoltából meg is tekinthettünk néhány modellt működés közben, és ennek alapján azt mondhatjuk, hogy a 2022-es LG televíziók abszolút versenyképesnek tűnnek.


[+]

A csúcsot továbbra is az OLED technológiára épülő termékek képviselik a cég kínálatában, azon belül is a 8K felbontású Z2 széria. A 4K kategóriában az G2 család a legnagyobb tudású, amely megkapta az új, továbbfejlesztett OLED evo panelt, amelyet egy speciális hűtési rendszerrel egészítettek ki, és minden korábbinál nagyobb fényerőt produkál az alkalmazott Brightness Booster Max technológiának köszönhetően. A C2 sorozatba tartozó modellek valamivel kisebb tudásúak, de itt már megjelent a 42 hüvelykes és 97 hüvelykes változat is, azaz ebbe a családba bekerültek a világ legkisebb és legnagyobb OLED televíziói is. A B2 és az A2 szériák pedig az alacsonyabb kategóriát és a belépő szintet képviselik, és az áruk is valamivel olcsóbb.

LG C2
LG C2 [+]

A vállalat tavaly lépett színre a QNED, azaz kvantum nanocellás LED LCD technológiára épülő készülékekkel, amelyek a jelek szerint beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Idén is megtartja a konszern az ilyen modelleket, sőt kibővített QNED kínálattal lép színre hazánkban is. Ezek közül a legtöbb termék Mini LED háttérvilágítással rendelkezik, és a Precision Dimming technológiája révén pedig lenyűgöző kontrasztra képes – legalábbis a cégtől kapott információk értelmében.

A QNED és az OLED televíziók egyaránt a webOS 22-re épülnek, amely a vállalat smart platformjának legújabb változata. A rendszer külsőre a tavalyi évhez képest nem sokat változott, de kapott néhány új funkciót, amelyek elméletileg még kényelmesebbé teszik a használatot. Ilyen például a felhasználói profilok megjelenése: az egyes profilok alatt a felhasználók hozzáférhetnek legkedveltebb streaming szolgáltatásaikhoz, az előzmények alapján személyre szabott tartalomajánlásokat, kedvenc sportcsapataik aktuális mérkőzéseiről pedig valós idejű értesítéseket kaphatnak. A profilokba való bejelentkezés történhet a tévé böngészőjéből vagy bármely, NFC Magic Tap funkcióval ellátott okostelefonról, amelyről a mobil képernyője is egyszerűen megosztható a tévére.

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Előzmények

Hirdetés