Hirdetés

IFA 2020: Futurisztikus otthonon gondolkodik az LG

Az eszközök közötti kapcsolat, és a távoli vezérelhetőség és kapcsolattartás, valamint a robotok beemelése a rendszerbe lesz a kulcs a vállalat szerint.

Az IFA 2020 kiállításra az LG egy különleges prezentációval készült, melynek központjában a vállalat által elképzelt futurisztikus otthon állt, amely természetesen ki van tömve  a legfejlettebb termékekkel és technológiákkal.

Az előadás különlegességét azt szolgáltatta, hogy LG technológiai vezetője, Dr. I.P. Park hologram formában lépett a színpadra. Konkrétan egy nagy dobozból magyarázott, és az illúzió teljesen olyan volt, mintha egy Igazi Ember beszélt volna a ládából.


[+]

Dr. Park elmondta, hogy a vírus miatt megváltozott a megszokott, mindennapi élet és az emberi kapcsolatok is, erre pedig a piaci résztvevőknek reagálniuk kell. Olyan megoldásokkal kell előállniuk, amely ezekben az időkben képesek javítani a felhasználók életminőségét. Ilyen például az otthoni eszközök nagyobb rendszerbe történő integrálása, amelynek révén számos folyamat automatizálható, illetve leegyszerűsödik a vezérlés is. Ennek köszönhetően pedig idő szabadul fel, amelyet lehet értelmesebb dolgokra is fordítani. Elmondása alapján e stratégia alapján fejlesztik folyamatosan a vállalat ThinkQ nevű mesterséges-intelligencia platformját, amely a konszern egyre több termékébe kerül be.

Hasonlóan fontosnak ítélte meg az LG eszközök egyik új funkcióját: az AI-alapú Proactive Customer Care (PCC) ügyfélszolgálati megoldás folyamatosan figyeli a készülékek üzemállapotát, és szükség esetén karbantartási tippeket vagy javítási tanácsokat ad a felhasználónak.

Végül Dr. Park virtuálisan vezette végig az IFA közönségét az LG ThinQ Home installáción, és bemutatta a Home Concierge nevű elektronikus lakájt: egy olyan okostükröt, amelyen keresztül kényelmesen és teljeskörűen vezérelhetők és felügyelhetők az otthoni eszközök, valamint a háztartás energiafelhasználása is egy korszerű energia panel segítségével. A lakás elektromos autó töltőállomásához csatlakoztatva a csúcstechnológiás panel segítségével a tulajdonosok távolról tölthetik és felügyelhetik elektromos autójukat.

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés