Hirdetés

Jövőre a boltokban lehet a világ jelenlegi legnagyobb UHD OLED tévéje

Az év elején a CES-en a Panasonic és a Sony robbantotta a bombát a világ első UHD felbontású OLED televíziójával. A közös erővel fejlesztett készülék alaposan feladta a leckét az LG és a Samsung mérnökeinek, de arra azért számítani lehetett, hogy a két koreai óriás is rövid időn belül előáll saját megoldásával.

A 77"-es LG OLED UHD tv
A 77"-es LG OLED UHD tv [+]

Erre egy évet sem kellett várni, hiszen a Samsung mellett az LG is előállt egy 3840x2160 képpont megjelenítését biztostó OLED megjelenítővel. A 77 hüvelykes modell jelenleg a legnagyobb ilyen kijelző a világon, és elnézve a vetélytársak 55-56 colos készülékeit, jó esély van rá, hogy az még jó darabig, akár egy évig is így maradhat. Egyelőre még csak egy prototípusról van szó, de nagyon úgy néz ki, hogy a dél-koreai vállalat már a jövő évben piacra dobhatja ezt a televíziót. A hajlított kialakítású eszköz biztos támogatja majd a hang- és gesztusalapú vezérlést, valamint száz százalék, hogy az LG saját smart rendszere sem hiányzik majd belőle. Az ára viszont egyelőre ismeretlen, és még csak megtippelni sem lehet, hogy mennyibe is fog kerülni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Előzmények

Hirdetés