Hirdetés

Jövőre befuthatnak az LG olcsó OLED tévéi

Az LG dominál a nagyméretű OLED kijelzők szegmensében, hiszen jelenleg a cég rendelkezik a legnagyobb kínálattal ebben a termékcsoportban. Sőt nagyon úgy tűnik, hogy a riválisok egyelőre kezdik feladni a harcot: a Samsungról azt pletykálják, hogy leállítja egy időre az ilyen típusú termékek gyártását, illetve a Sony és a Panasonic fejlesztési együttműködése sem hozta meg a kívánt eredményeket, ugyanis egyelőre egyik cég sem indította meg a tömegtermelést. Ráadásul, a kósza hírek szerint erre még egy darabig nem is kerül sor, hiszen a japán vállalatok állítólag pont az LG-től vásárolnak majd paneleket, ahelyett, hogy házon belül állítanák elő azokat.


[+]

Az LG persze üti a vasat ahogy lehet, például a közelmúltban bejelentették, hogy nyár közepén piacra dobják az első UHD felbontású OLED televízióikat. Legutóbb pedig azt közölték, hogy komoly esély van rá, hogy még az idei évben színre lépnek a világ legnagyobb, 110 hüvelykes képátlójú készülékével. És ez még nem minden, ugyanis azt sem hallgatták el, hogy már képesek a 8K felbontású panelek előállítására, de egyelőre még ezek helyett a hagyományos (már ha az OLED esetében van értelme ilyesmiről beszélni) kijelzőkre helyezik a hangsúlyt. A konszern további árcsökkenésre számít ebben a szegmensben, és elemzéseik szerint 2015 közepén már "olcsón" lehet majd OLED tévét venni. Kár, hogy konkrét számokkal ezzel kapcsolatban nem álltak elő.

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Előzmények

Hirdetés