Hirdetés

Lesz külön gyári hűtő az új Core processzorokhoz

Ettől függetlenül a K-s modellekhez mindenképpen AIO vízhűtő a javasolt, azokból is a komolyabb fajták.

Az Intel nemrég jelentette be az asztali, Comet Lake-S lapkára épülő processzorokat, amelyek közül a K-s modellek tulajdonképpen elérhetővé váltak. Technikailag ez igaz az IGP nélküli, KF-es verziókra is, de ezek iránt jóval kisebb az érdeklődés, így a legtöbb kereskedőpartner IGP-s modelleket rendelt raktárra, ugyanis ezek ára csak elhanyagolható mértékben magasabb.

A K-s processzorok tekintetében azonban közös tényező, hogy mindegyik gyári hűtő nélkül érkezik, erről a vásárlóknak külön kell gondoskodni. A jó hír, hogy az Intel kínálni fog gyári hűtőt, amit külön lehet beszerezni, és ez gyakorlatilag elég arra, hogy az összes új Core processzort működtetni tudja, persze a 35 és 65 wattos TDP fogyasztási keretre hitelesített termékek amúgy is hűtővel együtt érkeznek. Ahhoz viszont, hogy a 125 wattos TDP-vel rendelkező megoldások huzamosabb ideig is tartani tudják a teljesítményüket, mindenképpen AIO vízhűtő javasolt.

Egyelőre a különbségekről kevés pontos információ van, de az alaplapgyártók saját tesztjei szerint egy 280 mm-es radiátorral rendelkező AIO vízhűtő a legtöbb esetben elég, viszont a két leggyorsabb modell profitál a 360 mm-es radiátorokra épülő konfigurációkból is, mindenféle extra tuning nélkül. A maximális teljesítmény iránt érdeklődőknek tehát érdemes tényleg komoly vízhűtőben gondolkodni.

A hőelvezetés tekintetében egyébként az eltérés a hosszabb távú teljesítményben lesz. Minél jobb a hűtés, annál hosszabb ideig tud a terheléshez igazodóan, maximális turbó módokhoz közeli órajeleket elérni az adott processzor. Az alaplapgyártóktól kapott információink szerint itt nincs nagyon lényeges tempókülönbség az egyes vízhűtők között, de például az Intel saját hűtőjéhez viszonyítva egy 280 mm-es radiátorral rendelkező AIO megoldás már számottevően előnyösebb teljesítményt tud kínálni ugyanazzal a processzorral, gyári állapotban, azaz tuning nélkül.

A hatmagos Core i5-10600K esetében fontos kiemelni, hogy a legjobb léghűtések is kellően erős hőelvezetést kínálnak, tehát itt már a vízhűtés nem jelent számottevő előnyt. Ennek az oka, hogy ez a processzor sosem fog 182 wattos fogyasztás fölé menni, szemben a két nagyobb társával, amelyeknél azért bőven 200 watt fölé csúszhat az energiaigény.

Maga a tuning is bonyolítja a helyzetet. A nyolc- és tízmagos modelleknél sokszor nem a processzor és a hűtő jelenti majd a limitet, hanem az adott alaplap tápellátása, amely nem feltétlenül tudja majd leadni a kiválasztott órajel beállításához szükséges teljesítményt. Ilyenkor ez nem jár a rendszer lefagyásával, a processzor szimplán beállít egy alacsonyabb órajelet, amelyen képes megőrizni a stabilitást. Emiatt viszont fontos, hogy ésszel kell megtervezni az órajelemelést, mert túlzásba vitt beállításokkal a rendszer akár az alapórajelen biztosított teljesítménynél is lassabb lehet a gyakorlatban.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés