Hirdetés

Lerövidítette a Corsair az új K70-et

A K70 RGB TKL Champion Series kupakjai alatt a gyártó saját optomechanikus kapcsolói dolgoznak.

A Corsair egy évvel az általunk is tesztelt K70 RGB TKL bemutatása után leleplezte a Champion Series változatot is, amelynek nevéből is sejthető módon egy fokkal komolyabb perifériának számít, mint a 2021-es verzió.


[+]

Kívülről nagyjából ugyanazt kapjuk, amit már tavaly is láttunk, a szálcsiszolt fedlappal operáló dizájn maradt tehát a régi, ahogy a kupakok kettős fröccsöntéses gyártástechnológiájában, illetve a gombkiosztás terén sem történt változás. A lecsatlakoztatható USB Type-C kábel bemenete mellé ezúttal is került egy gomb, méghozzá a már jól ismert Tournament Switch, amit eltolva a teljes koncentráció elérése érdekében deaktiválódik az összes makró, az egyébként gombonként konfigurálható, RGB-s háttérvilágítás pedig egy előre beállított színű, statikus üzemmódot vesz fel.


[+]

 

Ahogy azt már az alcímben említettük, a kupakok alatt ezúttal nem Cherry MX switchek, hanem a gyártó saját, nem mellesleg OPX névre hallgató optomechanikus kapcsolói teljesítenek szolgálatot, amelyek tulajdonságait a K100 RGB billentyűzetről szóló tesztünkben ismertettük. Ez a típusú switch még egy fokkal gyorsabb reakciót tesz lehetővé, mint a szintén elég gyorsan reagáló MX Speed Silver, ráadásul a billentyűzet megkapta a Corsair Axon technológiáját is, ami a 8000 Hz-es mintavételezési rátájával tovább csökkentheti a leütéstől az általunk kiadni kívánt parancs végbemeneteléig tartó idő hosszát.


[+]

A Corsair K70 RGB TKL Champion Series már rendelhető a gyárt oldaláról, ahol még egy ideig csak 100 dollárt kell érte fizetnünk, az ajánlott végfelhasználói ár (vagyis amennyiért vélhetően hazánkban is elérhető lesz az újdonság, nem számolva a különböző adókat) viszont már a 140 dollárt karcolja.

Előzmények

Hirdetés