Hirdetés

Leáll a PlayStation Vita gyártása

A kézikonzol első körben Japánban lesz kivezetve, de a korábbi tapasztalatok alapján a nyugatabbra fekvő régiókban sem kerülheti el a sorsát.

A PlayStation Japan bejelentette, hogy hamarosan befejezik a PlayStation Vita gyártását, így a mérsékelten sikeresnek mondható kézikonzol hamarosan eltűnik a szigetország polcairól. Konkrét dátum még nincs, de az előző évben már kiderült, hogy az idei esztendő márciusának végétől megszűnik a játékok fizikai médián történő értékesítése, tehát annyira messze már nem lehet a vég.

Maga a bejelentés a nyugatabbra fekvő régiókat nem taglalja, de a korábbi tapasztalatok alapján a Sony, a termékeik Japánból történő kivezetés után pár hónappal máshol is meg szokta szüntetni a elérhetőséget. A PlayStation Vita eredményei már nem túl jók, így nagyon valószínű, hogy idén más régiókban is kivezetésre kerül.

A Sony egyelőre nem különösebben érdeklődik a kézikonzolok piaca iránt, így elképzelhető, hogy a PlayStation Vita még egy jó darabig a gyártó utolsó ilyen megoldásaként lesz számon tartva.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés