Hirdetés

Kompakt fürtözött rendszer négymagos Xeonokkal

A Tyan az év első felében mutatta be a műfajteremtőnek szánt Typhoon Personal Supercomputert (PSC), mely nagy számítási teljesítményű fürtözött rendszer egyetlen kompakt házban. A T-300 széria egy- és kétmagos Opteron 200-as processzorokból legfeljebb nyolcat foglal magában. A vállalat bizakodó a megoldás kelendőségét illetően, ezért TyanPSC néven külön szervezeti egységet hozott létre, és az Intel négymagos processzorainak pár napja történt piacra kerülésekor egy újabb, ezúttal Intel chipekre alapozó termékcsaládot is bejelentett.

A kisebbik, T-630DX jelű rendszer kétmagos Xeon 5100-as processzorokból legfeljebb tízet tartalmazhat (öt node-ban), míg a T-630QX-ba ugyanennyi négymagos Xeon 5300 chip kerülhet, azaz negyven maggal már akár 256 GFLOPs számítási kapacitást képes lehet elérni. Az új PSC-kbe csomópontonként maximum 12 GB DDR2 FB-DIMM memória ültethető, a tároláshoz hét SATA II merevlemez, az adatátvitelhez pedig Gigabit Ethernet és InfiniBand csatolók állnak rendelkezésre. Mindezt egy 527 x 356 x 700 mm méretű és 52 dB-nél kisebb zajszint mellett dolgozó házba sikerült besűríteni; a rendszer teljesítményfelvétele 1400 wattnál kisebb. A széles körben 2007 januárjától elérhető Typhoon 600-as széria kezdőára 15 ezer dollár alatt lesz.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés