Hirdetés

Kompakt 8K kamera a láthatáron

Minden jel arra utal, hogy a japán nemzeti műsorszóró vállalat, az NHK, azaz a Nippon Hoso Kyokai véresen komolyan gondolja a 8K, avagy a Super Hi-Vision technológia mihamarabbi bevezetését. Mi is írtunk arról, hogy az intézmény közreműködésével elkészült az első 7680 x 4320 képpontos film, amelyet be is mutattak a Cannes-i filmfesztiválon, most pedig arról számoltak be, hogy aktívan részt vettek egy másodpercenkénti 60 képkockás rögzítési sebességgel operáló, 8K felbontású videók rögzítésére alkalmas kamera kifejlesztésében.


[+]

Az Astro Design-nal történő együttműködés eredményeként megszületett prototípus a mérete és a súlya alapján alkalmas lehet arra, hogy tömegcikk váljon belőle. A 12,5 x 12,5 x 15 centiméteres, téglatest alakú kamkorder tömege mindössze két kilogramm, így abszolút egy mobilis termékről van szó. A 33 megapixeles fényképek elkészítésére is módot adó termék állítólag vízálló, és az ütéseket is jól bírja. Egyelőre további részletet még nem árulak el a készülékről, így azt sem lehet tudni, hogy mikor és mennyiért vásárolható majd meg.

  • Kapcsolódó cégek:
  • NHK

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés