Hirdetés

Komoly bajok vannak a Seagate-nél?

Nemrég számoltunk be a Seagate csúcsmodelljét érintő hibáról, most azonban úgy tűnik, hogy a Barracuda 7200.11-es termékcsaládba tartozó meghajtók nagy hányada is súlyos problémákkal küszködik. A hivatalos információk szerint a decemberben gyártott meghajtókhoz használt firmware hibás, s ennek következtében a termék a rendszer betöltődése közben úgymond lezárhatja magát. A hibát egy tévesen aktiválódó biztonsági utasítás okozza, a meghajtó feloldása pedig gyakorlatilag lehetetlen. A merevlemez tányérjain lévő adatok ugyan nem sérülnek, de a hozzáférést a hibás intézkedésből bekövetkező lezárás megakadályozza.

A vállalat először megpróbálta eltitkolni a problémát, és számtalan hozzászólást törölt a meghajtók hivatalos fórumáról. Az internet áldásos hatásainak következtében azonban a mai világban szinte semmit sem lehet titokban tartani, így a szériahibákat sem. Ezért a Seagate gyorsan változtatott stratégiáján, és hogy minimalizálják a károkat, a felhasználók érdekeit helyezték előtérbe.

A segítőkész hozzáállás következtében rengeteg hivatalos közlemény került nyilvánosságra, amelyekben a vállalat leírta, hogy gőzerővel dolgozik a probléma megoldásán. Az alábbi weboldalon részletesen beszámolnak a hibás merevlemezszériákról és az esetleges következményekről. Akik tehát új Seagate merevlemezzel rendelkeznek, azok mindenképpen látogassák meg a fenti hivatkozást, hiszen lehet, hogy hibás terméket birtokolnak, amihez új firmware kell. Amennyiben már megtörtént a baj, a vállalattal az ezen az oldalon keresztül lehet felvenni a kapcsolatot, és részletesen tájékozódni az adatmentés lehetőségéről, melyet természetesen díjmentesen végez el a cég.

Persze ahogy az lenni szokott, a javításba is hiba csúszott. A hét elején kiadott hivatalos firmware ugyanis egyes felhasználók esetében csak rontott a helyzeten. A fórumokon több 500 GB-os és 1 TB-os winchesterrel rendelkező vásárló is beszámolt arról, hogy a frissítés hatására végleg használhatatlanná vált a merevlemeze. A Seagate még nem kommentálta az esetet, de az érintett „gyilkos” firmware eltűnt az oldalról, ami feltételezi, hogy tényleg homokszem került a gépezetbe.

A legfrissebb információk szerint a javítások folyamatosan felkerülnek a hivatalos oldalra, őszintén bízunk benne, hogy ezúttal pozitív visszajelzések érkeznek majd a felhasználók részéről is. Mivel a bevezetőben említett probléma gyakorlatilag bármikor felütheti a fejét, így mi is csak a firmware frissítését tudjuk javasolni, de ha lehetőség van rá, akkor a fontos adatok legyenek lementve máshol is.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés