Hirdetés

Kiveszi a pénzt a Starbreeze a StarVR Corporation mögül

A vállalat továbbra is rendületlenül hisz a rendszerben, de a kockázatokat inkább az Acerre hárítják.

A 2015-ös esztendő nyarán jelentette be a játékokat fejlesztésével foglalkozó Starbreeze, hogy saját eszközzel száll be a virtuális valóság piacára. A StarVR ráadásul nem is akármilyen szerkezet, a tervezett paramétereit még ma is csak csodálni lehet, pedig azóta eltelt két év. Szerencsére az Acer is felfigyelt a rendszerre, így az előző év nyarán összeálltak a Starbreeze-zel a fejlesztés tényleges piacra dobásáért, illetve a végtermék megfelelő marketingjéért.

A StarVR Corporation nevű vegyesvállalatba az eredeti tervek szerint összesen 25 millió dollárnyi anyagi forrást biztosított volna az említett két cég. A hozzájárulás fele-fele arányban történt volna meg, és eddig a pontig 5-5 millió dollárt dobtak a közösbe az érintettek.

A korábbi szerződést azonban újratárgyalták, ugyanis a Starbreeze nem tudta vállalni az eredeti feltételeket. A friss megállapodás értelmében az Acer további 5 millió dollárt invesztál a StarVR Corporationbe, és ezzel a cég részesedése 66,7%-ra nőtt. Ezzel a módosítással a Starbreeze mentesül attól, hogy az eredeti megállapodásban vállalt 7,5 millió dollárnyi befektetést biztosítsa, amivel egyetemben a részesedésük 33,3%-ra csökken.

A StarVR projekt az új szerződésnek hála nem áll le, csupán az Acer némileg nagyobb kontrollt kap, amellett persze, hogy a kockázatvállalásuk is nő. A szellemi tulajdonra vonatkozó jogokat a friss megállapodás nem módosítja, így a Starbreeze továbbra is birtokolja a StarVR-hez kapcsolódó főbb szabadalmakat, míg az elektronikai, mechanikai és ergonómiai szabadalmak Acer tulajdonát képzik. A kutatásra és fejlesztésre vonatkozó költségeket továbbra is megosztja a két cég.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés