Hirdetés

Kingston DataTraveler Workspace – Windows 8 a zsebben

Az üzleti szférában egyre elterjedtebb az úgynevezett BYOD (bring your own device) szemlélet, amely azt jelenti, hogy a dolgozók nem egy előre konfigurált irodai számítógépet, hanem saját mobil vagy otthoni konfigurációjukat használják munkavégzésre, azonban a vállalati levelezéshez, adatbázisokhoz és belső hálózatokhoz való hozzáférés ilyen bizonytalan forrásokból adatvédelmi szempontból több mint aggályos. Erre a problémára nyújthat egy életképesnek tűnő megoldást a ma debütáló Windows 8 operációs rendszer Enterprise verziójának Windows To Go opciója.

Ez a lehetőség azt takarja, hogy egy alkalmas pendrive-ra az adott munkahely rendszergazdája a Windows 8 Enterprise segítségével létrehoz egy olyan munkakörnyezetet, amelyben pontosan beállítható mindennemű hozzáférhetőség és jogosultság, majd ezt követően az ily módon konfigurált rendszer közvetlenül erről az adattárolóról futtatható. Ehhez egy olyan számítógép szükséges, amely képes USB portról bootolni, de ez ma már nem túl nagy elvárás, többek között minden Windows 7 és Windows 8 tanúsítvánnyal rendelkező masina megfelel a célnak. A koncepció lényege egy VPN-nel szemben, hogy a távoli erőforrások helyett a rendelkezésre álló számítógép hardverén fut.

A feladat oroszlánrésze természetesen a pendrive-ra hárul, ezért nem mindegy, hogy mi szolgáltatja a rendszer alapját. Ezért a Kingston az elmúlt egy évben a Microsofttal közösen kifejlesztette a DataTraveler Workspace USB 3.0 kompatibilis meghajtót, amelyet kifejezetten a Windows To Go lehetőség igényeihez igazítottak. Ennek megfelelően a 32, 64 vagy 128 GB kapacitású belső inkább egy SSD-re hasonlít, hiszen egy komplett operációs rendszer gyors futtatására egy „átlagos” pendrive nem lenne képes. Jelen esetben egy SandForce vezérlő biztosítja a legfeljebb 250 MB/s-os írási és olvasási sebességet. A biztonságról BitLocker és Trusted Boot technológiák gondoskodnak, valamint a Windows To Go sajátossága, hogy az adott számítógép háttértára és a DataTraveler Workspace között nincs átjárhatóság, a külső meghajtóról bootolva például a gép merevlemeze láthatatlan és elérhetetlen. Mivel ránézésre egy egyszerű pendrive-ról van szó, ezért könnyen előfordulhat ennek menet közbeni véletlenszerű eltávolítása, de a rendszert erre is felkészítették; ekkor 60 másodperc áll rendelkezésre az újracsatlakoztatásra, és ezután pontosan ott folytatható a munkamenet, ahol félbeszakadt. Ennek elmulasztása esetén a rendszer leáll, hogy az esetlegesen megjelenített vagy a memóriában lévő adatok semmiképpen ne kompromittálódhassanak.

A TRIM és S.M.A.R.T. parancsokat támogató Kingston DataTraveler Workspace 32 és 64 GB-os változatának vételára rendre 26 300 és 43 950 forint, de hamarosan a 128 GB kapacitású variáns is elérhető lesz hazánkban.

Előzmények

Hirdetés