Hirdetés

Kiderült az Antec Torque ára

A 14 fémlemezből összerakott házról már szinte mindent tudtunk eddig is, most a képlet legfontosabb tényezőjére is fény derült.

Az Antec már az idei Computex kiállításon prezentálta az akkor még Project X, később már Torque néven emlegetett mutáns házát, de a várható árazásról gondosan hallgattak. Az alumínium és üveg kombinációjából álló építmény a légáramlatokon kívül a leendő vásárlókat is bevonzotta, ők ma ünnepnapra – vagy gyásznapra – ébredtek, ugyanis a gyártó nyilvánosságra hozta, hogy a kuckó már kapható, méghozzá igen drágán.


[+]

A 621 x 285 x 644 milliméteres ház piros-fekete színben pompázik, belsejébe pedig legfeljebb ATX méretű alaplapot pakolhatunk, akár 450 mm hosszú videokártyákkal kitömve. Az üresen is közel 10 kg-os szörnyeteg a méreteivel ellentétben nincs eleresztve szabad hellyel, 3,5 és 2,5 hüvelykes meghajtókból is csak egy-egy darabot tudunk beszerelni. A hűtésre több figyelmet fordítottak, előre és fentre is 3-3 darab 120 milliméteres ventilátort szerelhetünk, míg a vízhűtést favorizálók ezek helyére legfeljebb 360 milliméteres radiátorokat telepíthetnek.

Persze ezt már mind tudtuk, mindenkit az árcédula érdekel. Jó hír, hogy aki egy termékkel szeretné megoldani 380 euró – nagyjából 120 ezer forint – lecsapolását a családi kasszából, annak az Antec Torque remek választás lehet, ennyi pénzt kell ugyanis a kicsengetni a kasszáknál.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Antec

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés