Hirdetés

Kerámialencsék a Casiotól

A Casio – saját bevallása szerint – a világon elsőként fejlesztett ki áttetsző kerámialencséket. Az új optikai elemek segítségével a közeljövőben csökkenthetővé válna a kompakt digitális fényképezőgépek mérete.


Forrás: CHIP

A lencse a japán Murata által kifejlesztett transzparens kerámián, a Lumicerán alapul. Az anyag az üveghez hasonlóan fényáteresztő, ám fénytörési együtthatója és szilárdsága nagyobb. A két vállalat egymással karöltve nemesítette a Lumicera névre keresztelt kerámiát, hogy az digitális fényképezőgépek lencserendszereihez felhasználható legyen. Sikerült az új komponensek fényáteresztő képességein javítani, s az anyagba zárt levegőt a gyártás folyamán teljesen eltávolítani. A kerámialencsékből épített optikáknak köszönhetően akár 20 százalékkal csökkenthető a digitális fényképezők mérete.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés