Hirdetés

Kepler IGP lesz a következő Tegrában?

Érdekes pletykák láttak napvilágot. A jellemzően jól értesült SweClockers információi szerint a Logan kódnevű Tegra 5 a technikai képességek területén jelentős előrelépés lesz, mivel az aktuális, több éves alapokra épülő IGP szerepét egy Kepler architektúrára alapozó megoldás veszi át. Valószínűleg nem pontosan abban a formában, ahogy a dedikált grafikus processzorokban láthatjuk, hiszen azt túl nehéz lenne az okostelefonok fogyasztásszintjéig hatékonyan leskálázni, így némi módosításra mindenképp szükség lesz.

Az NVIDIA számára az ULP GeForce reformja amúgy is időszerű, mivel az aktuális rendszer az alapokat tekintve igen réginek számít. Gyakorlatilag a Tegra 4 még ma is különálló vertex és pixel shader egységeket használ, ráadásul utóbbiak 20 bites feldolgozási precizitással számolnak. Eközben az új generációs konkurens megoldások már unified shader felépítéssel és egységesen 32 bites precizitással dolgoznak. A Kepler architektúra mindkét gondot megoldja, így a Tegra 5 komoly fejlesztés lesz. Ez a SoC azonban csak a következő évben mutatkozik be, illetve az NVIDIA-nak számolni kell azzal, hogy a Kepler komplexebb feldolgozói több tranzisztort igényelnek, és egy operáció végrehajtása is több energiát emészthet fel. Ennek megfelelően az új ULP GeForce a nem túl komplex grafikát használó programokban nem lesz sokkal gyorsabb az elődnél, de nyilván itt elő lehet jönni azzal, hogy a Tegra 5 jobb minőségű képet állít elő, hiszen nagyobb precizitással számol. Ezt ma az NVIDIA nem tartja fontosnak, mivel szerintük az ultramobil termékek esetében nem szükséges 32 bites precizitással számolni a pixel shader programokat, de ez a vélemény a megfelelő hardver birtokában meg fog változni.

A pletykák a Tegra 6-ot is érintik, ami a Stark kódnevet viseli, és ennek az IGP-je már a készülő Maxwell architektúrára fog épülni. Ez fontos lépcső lehet az NVIDIA számára, mivel a 2015-ös esztendő környékén már lehet az ARMv8-ra alapozni, így a cég olyan koncepcióval is előállhat, amire az ARM Mali-T600 sorozatú IGP-i is épülnek, vagyis ARMv8 processzormagok társaságában, megfelelő összeköttetés mellett a CPU- és a GPU-magok teljesen koherens memóriát oszthatnak meg és közös címtérbe dolgozhatnak.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés