Hirdetés

Keddi adattároló-szemle

A Verbatim egy eléggé egyedi hordozható merevlemezt mutatott be, amiről első ránézésre nem igazán lehetne megállapítani rendeltetési célját. A Wallet Drive-ok ugyanis nevüknek megfelelően leginkább egy bőr pénztárcára hasonlítanak, ráadásul  hogy menjen a többi ruhadarabhoz  rögtön két színben is, feketében és barnában is kapható lesz. A stílusos készülékek 320 vagy 500 GB-os kapacitással rendelkeznek, továbbá található rajtuk Nero BackItUp és Burn, illetve Turbo USB nevű szoftver is. Még nem tudni, hogy mikortól lehet kézbe venni a Verbatim újdonságait, és az árukról sem tett említést a gyártó.

Verbatim Wallet Drive
Verbatim Wallet Drive

Az MXI Security-től néhány pendrive érkezett, amikkel különösen biztonságban tudhatjuk adatainkat. A Stealth M-Series sorozatú és a Stealth MXP Bio modellek jelentek meg a cég kínálatában, amelyek a FIPS 140-2 hármas szintjére vannak hitelesítve, továbbá képesek hardveres, 256 bites AES kódolásra is, köszönhetően a Bluefly chipnek. A Bio tároló nagyjából megegyezik az Imation termékeként pár hónapja megjelent, közösen fejlesztett Defender F200-zal, ám azzal ellentétben a 1, 2, 4, 8, 16 és 32 GB-os modellek mellett 64 GB-os kapacitású változat is beszerezhető belőlük. A hamarosan megjelenő két széria közti különbség a nevekből is kitalálható, az MXP Biót ellátták ujjlenyomat-olvasóval is. A tárolók fizikailag is ellenállnak a víznek és a pornak.

MXI Stealth MXP Bio [+]
MXI Stealth MXP Bio [+]

Érdekes átalakítót mutatott be a PhotoFast. A GM-7300-zal SD, SDHC és SDXC kártyákat használhatunk CompactFlash memóriakártyát fogadó készülékekben. A CF Type II szabványú kártya így akár 64 GB-os kapacitású is lehet. A gyártó fél év garanciát vállal az GM-7300 adapterre, amely szeptembertől lesz kapható.

PhotoFast GM-7300 adapter
PhotoFast GM-7300 adapter

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés