Hirdetés

Katasztrofális az AMD vesztesége!

Ha fél éve azt kérdezik tőlünk, hova jut az AMD, valószínűleg az optimizmus sugárzott volna belőlünk. Az első Hammer mintapéldányok épp elkészültek, az Athlon XP remekül bírta a versenyt a Pentium 4-gyel, és úgy tudtuk, hogy év végére a Barton (Athlon XP 512 KB cache-sel) és a Hammer (64 bites, 8. generációs CPU) is elrajtol. A teljes iparág is így gondolta, ezért eshetett meg, hogy gyakorlatilag MINDEN alaplap-gyártó készült a Hammer debütre, és legalább egy, de jellemzően több alaplappal várta (és várja) az AMD új processzorát.

Emlékezzünk, hogy mennyire más volt a helyzet az első, Slot A-s Athlonok megjelenésekor! Processzort már hónapok óta lehetett kapni, alaplapot nem. Az AMD tehát nevet, elismerést és piaci részesedést szerzett mostanra magának.

***

A szeptember 29-én záruló harmadik negyedévben az AMD 508.2 millió dolláros bevételével 34 százalékot esett vissza tavalyhoz képest, de 2002 második negyedévében is 15 százalékkal erősebb volt. A második negyedév 184.94 millió dolláros vesztesége után az AMD most 254.17 millió nettó veszteséget könyvelhetett el.

Ha számításba vesszük, hogy a Barton még akár 4-5-6 hónapot is várathat magára, valamint, hogy a Clawhammer 2003 HARMADIK negyedévében jelenik meg (a jelenlegi, optimista becslések szerint), akkor láthatjuk, hogy magas(abb)ról lehet igazán nagyot esni. Nem a 254 millió dollárral van a baj (bár az nem kevés pénz). A probléma az, hogy most már a jövő is igen borús.

Tavasszal mindenki azt hitte, hogy a Hammer lesz az első processzor, ami állva hagyja az Intel megoldásait. Most a helyzet úgy fest, hogy a Hammer elavult lesz, mire megjelenik! Sajnáljuk. Őszintén.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés