Hirdetés

Jövőre bezár a Matsushita németországi gyára

Lapértesülések szerint a japán Matsushita Electric Industrial vezetősége nemrégiben úgy döntött, hogy jövő márciusban bezárja németországi üzemének kapuit. A gyár jelenleg az európai piacot látja el DVD-írókkal, ám a kiélezett árverseny miatt már nem éri meg a cégnek Németországban gyártatni, így az átszervezés után a fejlesztést ismét Japánban végzik majd, a gyártás pedig a hazánkkal szomszédos Szlovákiában folytatódhat. A Matsushita többek közt olyan ismert világmárkák tulajdonosa, mint a Panasonic, vagy a Technics.

A bejelentés egyik érdekes vonatkozása, hogy néhány héttel ezelőtt a szintén japán Pioneerről terjedt a hír, hogy teljes egészében befejezi DVD-íróinak fejlesztését és előállítását. A pletykák – melyeket a gyártó azóta félhivatalosan cáfolt – akkor egy a Matsushitával közösen létrehozandó vegyesvállalat létrejöttét rebesgették. A Pioneer ugyanakkor kétségtelenül rosszabb anyagi helyzetben van konkurensénél; a vállalat optikai üzletága egy év alatt 10 milliárd jen veszteséget halmozott fel. Mindettől függetlenül az elmúlt egy évben a Matsushitának is állt már jobban a szénája, ráadásul a mostani döntés sem talált kedvező fogadtatásra; a cég részvényei a bejelentést követően 4,6 százalékot vesztettek értékükből a New York-i Értéktőzsdén.

Előzmények

Hirdetés