Jonsbo blog: alumíniumba öltöztetett házak

Ha szeretjük a letisztult, elegáns külsejű házakat, a Jonsbo U4 és U5 családját gyakorlatilag nekünk találták ki.

Van valami különleges az alumíniumburkolatba öltöztetett házakban: a szálcsiszolt, rendszerint natúr fémszínű külső időtlen eleganciát kölcsönöz nekik, így ezek a szerkezetek megállják a helyüket egy modern, minimalista környezetben, de akár egy antik lakásbelsőben is. Ha pedig egyik oldalukon edzett üveg panel enged bepillantást a számítógépbe, akkor az RGB-s alkatrészekkel még tovább fokozhatjuk a letisztultság és a feltűnőség kontrasztját. A Jonsbo kínálatában elég szép számban találni ilyen túlzó díszítésektől mentes gépházakat – a kínálatból most az U4 és U5 szériát emeljük ki, melyek szinte minden létező elképzelésnek képesek megfelelni.

Ami az „négyeseket” illeti, ez a család két tagot számlál: az alap U4-es változat mellett elérhető a nyitottabb, egyedibb kialakítású belső térrel rendelkező U4 Plus is. Az előbbi modell fekete, ezüst és fehér, az utóbbi fekete és ezüst színben kapható, az oldalpanel pedig mind az öt változat esetében edzett üveg, mely így teljes betekintést enged belső térre.


[+]

A két változat közül a hagyományosabb felépítésű U4 mérete 428 x 205 x 340 mm, egy legfeljebb ATX méretű alaplap fogadására felkészített belső térrel, ami a klasszikus, egykamrás kialakítást követi, melyben a tápegység alulra, a többi hardver alá kerül. Annak érdekében, hogy az áramforrás ne legyen szem előtt, az edzett üveg oldaláról egy nyílások által áttört fémlemez takarja el, melyre két 3,5”-es merevlemez is felszerelhető. Ezen felül az előlap mögé két 2,5”-es meghajtót telepíthetünk, alulra pedig egy további adattároló kerülhet, mely lehet 3,5”-es vagy 2,5”-es is.


[+]

Bővítőkártyából a megszokott hét darab telepíthető, a hosszúságot ezeknél 305 mm-ben maximálták, míg a processzorhűtő esetében 170 mm-ig mehetünk el, a tápegységnél pedig 250 mm-ben szabták meg a legnagyobb hosszt. A szellőzést biztosító ventilátorokból két 12 cm-es példány kerülhet előre, egyet pedig hátulra, illetve egyet alulra is beépíthetünk, de ebben az esetben egy adattárolóról le kell mondanunk.


[+]

Nem hiányoznak a különböző előlapi portok sem, bár inkább oldallapi portoknak kell neveznünk őket, hiszen a bal oldal előlap felőli részén, lent találhatóak: a kezelőszerveken kívül két 3,5 mm-es hangcsatlakozó és két USB 3.0 konnektor található itt.


[+]

Bár a Plus utótagból arra következtethetnénk, hogy az U4 Plus család az valamilyen nagyobb testvér, valójában 391 x 205 x 395 mm-es méretével mégsem nevezhetjük számottevően nagyobbnak. Jócskán eltér viszont az U4-től külső és belső felépítésében is: míg a normál változatnál a fedlap, az előlap és az alsó rész készült egy darabból, az Plus változat esetében körbeöleli a házat a lemez, és alul lábakká kunkorodik.


[+]

A bal oldali burkolat ugyanúgy edzett üveg itt is, emögött azonban már nem találjuk meg a tápegységet rejtő lemezt, ugyanis az áramforrás az előlap mögé, felülre költözött, és itt egy másik elem takarja el a szemünk elöl. Ennek az elrendezésnek köszönhetően a beltér kifejezetten tiszta, szellős benyomást kelt, sokkal hangsúlyosabbá válik a például a világítás szerepe, és kifejezetten jól mutat, ha alulra is RGB LED-ekkel megspékelt ventilátorokat építünk be.


[+]

Az U4 Plusba egyébként ATX, microATX és Mini-ATX alaplapok kerülhetnek, a tápegység maximális mélysége 220 mm, a VGA hossza 330 mm, a processzorhűtő magassága pedig 160 mm lehet. Adattárolóból a ház összesen három darabot tud elnyelni, ezen belül két 2,5”-es és egy 3,5”-es példányt, míg ventilátorokból öt darabnak van hely: kettőnek fent, egynek hátul, kettőnek pedig alul. Az előlapi csatlakozók esetében továbbra is két 3,5 mm-es jackkel és két USB 3.0-val számolhatunk.


[+]

Magunk mögött hagyva az U4 családot, áttérünk a nemrég általunk is tesztelt, még ajánlott díjat is kiérdemlő U5 és U5S párosra, melyek szintén a hajlított alumíniumlemez és edzett üveg kombinációt alkalmazzák elegáns külsejükhöz. Mindkét modell elérhető fekete és ezüst változatban, legfontosabb érdekességük pedig egyedi kialakítású belső terük, melyben a tápegység szokatlan helyre, az U4 Plushoz hasonlóan a fedlap első része alá kerül. Ennek köszönhetően a 440 x 418 x 219 mm-es egységek egy teljesen letisztult, szabad belső teret tudnak mutatni az üveg oldalpaneleken keresztül, melyben sokkal jobban érvényesülhetnek például az RGB-s ventilátorok (melyekből akár hat darabot is beszerelhetünk).


[+]

Az U5 és U5S egyetlen fontos tulajdonságban különbözik, ez pedig a PCIe kártyáknak szánt hely kivitele: míg az U5-nél ez a hagyományos, vízszintes elrendezést kapta, így szokás szerint akár hét bővítőkártyát is beépíthetünk, addig az U5s-t a nagy teljesítményű VGA-k fogadására és közszemlére tételére optimalizálták, ebben ugyanis három, függőleges elrendezésű kártyahelyet alakítottak ki.

Azóta történt

Előzmények