Hirdetés

Jönnek a Samsung kvantumpontos OLED televíziói

Már a kijelzőket gyártó részleg vezetője is elismerte, hogy ilyen fejlesztéseket folytatnak.

Pletykaszinten korábban is felmerült, hogy a Samsung visszatérne az OLED tévék piacára a korábbi balul sikerült kirándulás után. Most pedig már ott tartunk, hogy maga Lee Dong-hoon, a kijelzők fejlesztéséért és gyártásáért felelős Samsung Display elnök-vezérigazgatója is elismerte ezt.

Azt is hozzátette, hogy a már régebben elterjedt pletykáknak megfelelően a cég valóban egy kvantumpontos panelben gondolkodik. Ez a megoldás pedig a jelenleginél kisebb fogyasztást, nagyobb fényerőt, tisztább és erőteljesebb színeket eredményezhet. Koreai médiaértesülések szerint legkorábban a következő év második felében (tehát mondjuk az IFA kiállításon) bukkanhatnak fel az első ilyen típusú megjelenítők. Az mindenesetre, hogy Lee Dong-hoon elismerte a fejlesztések tényét, valószínűsíti, hogy jól haladnak a munkával.

Előzmények

Hirdetés