Hirdetés

Jó eséllyel vége az AMD Quad FX-nek

Minden jel arra utal, hogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket az AMD tavaly bemutatott első kétprocesszoros, négymagos platformja, a Quad FX, a gyártónál gyakorlatilag már fel is függesztették a rendszer fejlesztését – írja a TechReport. Egyelőre azt sem tudni biztosan, hogy azon kevesek, akik tetemes mennyiségű pénzt öltek egy Quad FX-es asztali gép felépítésébe, mikor tudják – ha egyáltalán – új processzorokkal bővíteni a konfigurációt.

Az AMD a tavalyi sajtóbejelentés során igyekezett hangsúlyozni, hogy a két kétmagos processzort tartalmazó, speciális alaplapot és számítógépházat igénylő Quad FX egy hosszú távú fejlesztési stratégia alapjait képezi. A cég így már akkor ígéretet tett rá, hogy az akkori kétmagos CPU-k a négymagos termékcsalád piacra kerülése után felcserélhetők lesznek az új típusokra, így a maximális teljesítményre vágyó felhasználók már nyolc processzormag erejét foghatnák munkára.


Mégsem lesz fényes jövője

Az AMD rég várt, K10 architektúrájú négymagosai időközben megérkeztek, a TechReport ennek apropóján a Quad FX-szel kapcsolatos terveiről, a platform további sorsáról faggatta a gyártót. A cég illetékese a lapnak nyilatkozva elárulta, hogy az AMD-nél jelenleg minden energiájukkal egy másik platform, a nemrég bemutatkozott Spider fejlesztésén és felfuttatásán dolgoznak. Mint arról korábban beszámoltunk, a Spider az AMD Phenom processzorából, egy (vagy akár több, maximum négy) Radeon HD 3800-as videokártyából és az ezeket összefogó új csúcskategóriás lapkakészletből, a 790FX-ből épül fel.

A gyártó ettől függetlenül ígéretet tett rá, hogy nem hagyja cserben a jelenlegi Quad FX-tulajdonosokat, így a későbbiekben lehetőséget kíván nekik adni a bővítésre, ám egyelőre nem közölt ezzel kapcsolatos konkrét részleteket. Az AMD Quad FX egyébként nem az egyetlen, asztali PC-k és munkaállomások alapjául szolgáló kétprocesszoros platform: az Intel részben a Quad FX által inspirálva megépítette a teljesen szerveralapú (egy szerveralaplapból és két Xeon processzorból álló) V8-at, továbbá beharangozta a két 45 nanométeres csíkszélességű Penryn CPU-t magában foglaló Skulltrailt, melynek piaci megjelenése 2008-ban várható. A Quad FX bizonytalan jövőjét látva ugyanakkor kérdéses, hogy az Intel képes lesz-e sikerre vinni a kétprocesszoros asztali platformot.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés